Jászberény - Tó

Képeslap

image
qualifiedcontent

Fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslapon a Zagyva folyó részlete, valamint háttérben a Ferences templom és kolostor látható. kolostor területén legelőször 1472-ben épült egy csúcsíves templom, melyet IV. Sixtus pápa bullájában foglalt engedélyével vehettek birtokba a ferencesek. Ez a templom azonban 1560-ban a tűz martalékává vált. A török megszállás alatt nem épült új templom, az újjáépítés csak 1723-ban kezdődhetett, amikor a ferencesek visszatértek Jászberénybe. A munkálatok egészen 1755-ig tartottak, az új templomot Jézus neve tiszteletére szentelték fel. A barokk stílusú templom megőrizte az eredeti épület gótikus építészeti emlékeit is. A tornyot 1845-ben ledöntötte egy szélvihar, végleges toronysisak 1892-ben került az épületre, anyaga vasbádog. A XX. század derekán a templom állapota szükségessé tette a felújítást. 1926- ban közadakozásból sikerült felújítani az épületet, ennek emlékét őrzi az apszis falán látható márványtábla. A kolostor építése 1723-ban kezdődött Giovanni Battista Carlone egi építész tervei alapján. Az egyemeletes épületet később emeletessé alakították. A kolostor falainak egyes részein felfedezhető stílusjegyek az épület középkori eredetére utalnak. A kolostor szerzetes rendjét 1950-ben véglegesen feloszlatták, ettől fogva állami szociális otthonként funkcionált a kolostor, itt gondozták az idős nővéreket. Az egyház tulajdonába csak a rendszerváltás után került vissza a kolostor. Jelenleg a Római Katolikus Egyház Szeretetszolgálat kezeli az épületet. A kolostor esztétikusan kialakított díszkertje 2003-ban kapott természetvédelmi oltalmat, a védett terület kiterjedése csaknem két és fél hektár. Védettségét inkább tájképi, kultúrtörténeti értékei indokolják.

Postcards, Church, Monastery, Monuments, Shore of stream Zagyva

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képeslap
subject levelező-lap
subject városkép
subject Zagyvapart
subject Zagyva
subject folyó
subject folyópart
subject templom
subject kolostor
subject ferences templom
subject postatiszta
audience general
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
contributor Fővárosi Nyomdaipari Vállalat, Horváth Zoltán
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Jászberény
temporal reference é.n.
Attributes
medium paper
extent 13,3 x 8,8 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier 50100419633a
identifier 50100419633b
registration number 50100419633
registration number 50100419634
registration number 50100419581
registration number 50100419588