Kis Párisi áruház romokban, fénykép

image
qualifiedcontent

A kis Párisi áruház rommá lőtt épülete a Rákóczi út és Klauzál utca sarkán (Blaha Lujza tér), az 1945-ös ostromot követően. Talán az "első" jelző jobban fedné az igazságot. Ugyanis az első Párisi Nagy Áruházat (más írásmódban Párizsi) Goldberger Sámuel itt nyitotta meg 1898-ban. Az egyre növekvő kereskedelmi forgalomnak egy 12 áldozatot követelő tűzvész vetett véget 1903. augusztus 24-én. A tulajdonos 1911-ben nyitotta újra, ezúttal az Andrássy úton a második Párisi Nagyáruházat a majdani Divatcsarnokot. Ami a fotón szereplő Szénássy-féle bérház épületet illeti, helyreállítása után - a Goldberger áruház elköltöztével -, az üzlethelyiségeiben különböző vállalkozások működtek. Végül 1929-ben Bleier Izsó ruhakereskedése hozott életet az épület aljába, az általa alapított Gólya Áruház egyik üzletével. Később, 1934-ben itt nyitott meg Balogh László Tempó Áruháza mely egészen az ostrom kezdetéig működött. A háborút követően mint kis Párisi áruház üzemelt az államosításig, utána vendéglátóipari szakbolt 1956-ig, amikor újabb károk keletkeztek az épületben. Helyreállítása során nyerte el ma is látható árkádos homlokzatát. A dátum, a leltárkönyv alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject kereskedelemtörténet
subject áruház
subject utcarészlet
subject rom
subject háború
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Budapest (Magyarország)
spatial reference Rákóczi út 38-40. (Budapest, 7. kerület)
location of physical object Budapest
temporal reference 1945
temporal reference -
Attributes
medium paper
extent 18 x 13 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_8883_02
registration number VIP_45