Tóth Harsányi Borbála (Korom Mihályné)

Debreceni olimpikon

image

Szül. idő: 1946. augusztus 8. A Debrecenben született kézilabdázó 1959-ben, a Debreceni Spartacusban kezdte el sportpályafutását. Nevelőedzője Tóth Miklós. 1965-től eligazol nevelő egyesületétől, Veszprémben folytatta sikeres versenysorozatát. 1970-ben magyar bajnokságon nyer aranyérmet. 1973-ban a Magyar Népköztársasági Kupában vehette át a legfényesebb érmet. 1967 és 1976 között 170 alkalommal tagja a válogatottnak. 1976-ban a montreali olimpián tagja volt a bronzérmet nyert csapatnak. 1971-ben világbajnoki bronzérmes, 1973-ban negyedik helyezést elért csapat játékosa. A versenyzői pályafutása végén elvégezte a Testnevelési Főiskola edzőképző szakát. A Budapesti Vasas ifjúsági csapatának edzőjeként dolgozott. 1984-től a Képes Sport újságírója. 1988-ban sportszervezői oklevelet is szerezett. 1990-től előbb a Juventus, majd a Magyar Rádió munkatársa volt nyugdíjazásáig.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sport
usertag Dr. Fésüs László, Debrecenhez és vonzáskörzetéhez kötődő olimpikonok eredményei és arcképcsarnokuk, Kiállítási anyag
audience general
Creators, contributors
creator Dr. Fésüs László
publisher Hajdú-Bihar Megyei Sporttörténész Egylet
Time and places
place of publishing Debrecen
spatial reference Debrecen
location of physical object Debrecen
date 2013-01-09
created 2013-01-09
issued 2013-01-09
temporal reference 20.századi
Attributes
medium other data storage device (e.g. USB flash drive)
extent 382x565
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Dr. Fésüs László
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Dr. Fésüs László