Haranghy Jenő művei, fénykép

image
qualifiedcontent

A képen, Haranghy Péter könyve című könyvjegy látható (ex libris). Egy kovácsműhely, középen a mesterrel és a fújtatott kezelő segéddel. Jobbra egy figyelő bagoly, alatta a szalagra írt: Haranghy Péter könyve felirat. Alul címerpajzs, bal sarokban Haranghy szignó. Ex libris - Haranghy Jenő műve, évszám nélkül. Nagyrévi Haranghy Jenő (1894-1951) alkalmazott grafikus, festő- és iparművész, művészeti író, az Iparművészeti Iskola tanára; illusztrátor, plakát- és bélyegtervező. Az ex libris sokszorosított (grafikai vagy nyomdai) eljárással készített papírlap, melyet a könyv kötéstáblájának belső oldalára ragasztanak azzal a céllal, hogy a könyv hovatartozását dokumentálja. Alapvető célja a könyv tulajdonosának megjelölése, így a legtöbb esetben birtokosának címerét ábrázolja. Haranghy első könyvjegyét 1911-ben készítette saját magának. Később az 1920-as évek elején szinte egyetlen pénzkereseti forrása volt alacsony tanári fizetése mellett. Az utolsók - melyek még dátum szerint beazonosíthatóak - 1948-ban készültek. Forrás: Haranghy Jenő ex libriseinek alkotásjegyzéke (Palásthy Lajos, S. Haranghy Judit, Szücs György). A dátum, a leltárkönyv alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject könyvcímer
subject könyvjegy
subject kisgrafika
subject ex libris
subject műalkotás
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference -
spatial reference -
location of physical object Budapest
temporal reference 1911
temporal reference -
Attributes
medium paper
extent 10 x 7 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_26227_5
registration number VIP_56