Jászkisér - Üdvözlet Jászkisérről

Képeslap

image
qualifiedcontent

Fekete-fehér álló képeslap. A képeslapon 3 kép látható, közöttük vékony fehér csík húzódik. Felső kép: Városháza, a kép hátterében a református templommal: 1896-ban felépült községháza épülete a Millennium emlékére. Az épület lépcsőházában ez olvasható: "Magyarország ezeréves alkotmányos fennállásának megünneplésének évében a Múlt iránti kegyelettel s Jelen hazafias lelkesedésével s a Jövőbe vetett törhetetlen bizalommal emelte ezen közházat Jász-Kis-ér közönsége 896 – 1896." Református templom: A régi református templom 1657-ben épült vályogból, mellette fából készült torony állt. Ez a templom azonban a Tisza árvizei és a települést sújtó belvizek miatt egy félévszázad alatt tönkrement. A kisériek Eszterházy Károly katolikus egri püspök és Mária Terézia királynő segítségét kéri egy új templom és torony felépítésére. 1770-re készültek el a tervek, majd 1770. november 28-án kezdik meg az új torony építését kő és tégla felhasználásával. A tetőt eredetileg fazsindellyel fedték be. A torony építésének emlékét egy vörös márványtábla őrzi a torony falában. Az új templom építését 1785-ben fejezik be. Az új templomot a régi templom köré építették fel téglából. A fazsindelyes toronysisakot 1926-ban építették át vörösréz borításúra, ekkor készült az új templomtető is. 1930-ban kerítették körül kőlábazatú vasráccsal. A templombelső késő barokk stílusú műemlék jellegű épület. Középső kép: Városháza; Alsó kép: Látkép az 1. világháborús Hősök szobrával: 1930. június 29-én avatták fel. A szobor Telcs Ede, a lábazat Andreotti Géza munkája. A talpazat terveit Kotál Henrik budapesti építész készítette. A bronzszobor egy elernyedt izomzatú elesett katonát ábrázol, akit fekvő helyzetéből a mögötte térdelő Hungária egyik kezével felemel, másik kezével babérkoszorút tart fölé. A talpazat hátsó oldalán, márványtáblán megörökítve a hősök neve. Elől felirat: „1914-1918 Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért.” A lábazat anyaga haraszti kő, magassága 3 m, a teljes magasság 5 m. Az emlékművet 16 oszlopon függő lánckerítés övezi, a talpazat két domborművét 1945-ben eltávolították, az alattuk lévő feliratokat 1949-ben levésték.

Postcards, Town hall, Church, Statue, Monuments, Street view, View

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képeslap
subject levelező-lap
subject városkép
subject utcakép
subject utcarészlet
subject református templom
subject templom
subject városháza
subject középület
subject látkép
subject postatiszta
audience general
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Jászkisér
Attributes
medium paper
extent 13,8 x 8,9 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier 50100419276a
identifier 50100419276b
registration number 50100419276