Előadások az iszlámról

Új folyam 1911—1913. CYCLUS

text
qualifiedcontent

ELŐSZÓ
"Az American Committee for Lectures on the History of Religions részéről, melynek hivatása, hogy amerikai főiskolák és tudományos intézetek körében sorozatos vallástörténeti felolvasásokat rendezzen, 1908 őszére meghívást vettem, hogy intézménye keretében az Iszlám történetéről tartsak előadásokat.
Az iszlámnak nem politikai története, hanem a vallásos fejlődés folyamata volt az előadások tárgyául kitűzve. Arra határoztam el magamat, hogy a megtisztelő meghívásnak eleget teszek. A felolvasások kéziratával jó idejekorán el is készültem volt, midőn egészségem akkori állapota miatt a tervezett utazásról le kellett mondanom.
Dolgozatomat ismerő néhány szaktársam jóakaró biztatása megkönnyítette azt az elhatározásomat, hogy eredeti rendeltetése szerint angol fordításra szánt kéziratomat Winter Károly heidelbergi egyetemi könyvkereskedésének a tőle megindított „Religionswissenschaftliche Bibliothek" 1. számául Vorlesungen über den Islam czímmel átengedjem. Az Előadások szerkezetén és berendezésén alig tettem változtatást; csak az egyes fejezetekhez függesztett jegyzetekkel és excursusokkal toldottam meg, melyekkel a tárgyammal kapcsolatos tudományos kutatásnak óhajtottam szolgálni.
A M. Tud. Akadémia Könyvkiadó Vállalata szá­mára egykori hallgatóm, dr. Heller Bernát főreál­iskolai tanár úr fordította az eredetileg német nyelven (Heidelberg, 1910) megjelent Előadásokat.
A fordító gondos munkájának revisiójával engem bíztak meg.
Budapest, 1912. október
Goldziher Ignácz"

Méret: 19 cm x 13 cm

Series of lectures on the Mohammedanism, given in 1908 by Ignácz Goldziher, under the auspices of the American Committee for Lectures on the History of Religions.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject Művelődéstörténet
subject Vallástörténet: fejlődés
subject Vallás: iszlám
subject Goldziher Ignác
Table of contents
Előszó

I. FEJEZET
Muhammed és az iszlám

II. FEJEZET
A törvény fejlődése

III. FEJEZET
Dogmatikus fejlődés

IV. FEJEZET
Asketismus és szüfismus

V. FEJEZET
Az iszlám szektái

VI. FEJEZET
Későbbi alakulások

Jegyzetek

Név- és tárgymutató
open table of contents
audience researchers
Creators, contributors
creator Goldziher Ignác
publisher Magyar Tudományos Akadémia
contributor Heller Bernát ford.
Time and places
place of publishing Budapest
location of physical object Magyarország, Budapest
date 1912-01-01
temporal reference 1908
Attributes
medium paper
extent 413 p.
format PDF
Legal information
rightsholder Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Egyetemi Könyvtára
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Egyetemi Könyvtára
registration number 3B90E5BBA6A31C4C