Széchenyi István életéből, fénykép

image
qualifiedcontent

Kézzel készített, képekkel illusztrált album részlete gróf Széchenyi István életének korai szakaszának főbb eseményeiről (vízfestmény, másolatok szövegekkel). A fedőlapon a cím és a készítés időpontja: 1942. IX. 26. A belső oldalakon négy kisebb, ismeretlen kiadványból kivágott kép, alattuk kézzel írott magyarázó szöveggel. A bal felsőn gróf Széchenyi Ferenc családja körében, 1795-ben. A legkisebb fiú István. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épületében lévő egykorú festmény után fába metszette Fery Antal (1908-1994), míg az alsón Széchenyi István huszárcsapata élén. Gróf Széchenyi Franciska vízfestménye 1810 körül. A jobb felső képen, Széchenyi első pesti lakása, báró Brudern házban (mai Párizsi-köz). Alatta Széchenyi mint huszárkapitány, 1825. Egykorú kőnyomat után, fába metszette Fery Antal. Fery Antal (1908-1994) grafikus, tervezőgrafikus. A báró Brudern József-féle klasszicista épületet még Pollack Mihály tervei alapján épült 1817-ben. Helyére 1913-ra építették fel a belváros egyik ikonikus palotáját a Belvárosi Takarékpénztár székházát, mely egyben az a főváros első modern értelemben vett üzletháza is volt. A dátum, a leltárkönyv alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject történelem
subject életrajz
subject huszár
subject életkép
subject utcarészlet
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Magyarország
spatial reference Budapest (Magyarország)
location of physical object Budapest
temporal reference 1942. szeptember 26.
temporal reference -
Attributes
medium paper
extent 20 x 13 cm
colour image black and white
format PDF
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_68_143_1
registration number VIP_56