Nagykörősi Konzervgyár, fényképalbum

image
qualifiedcontent

Piros színű, magyaros motívumokkal díszített fényképalbum a Nagykőrösi Konzervgyár fénykorából. Közel negyven fotón, megismerhetjük a gyár főbb épületeit, üzemegységeit, betekintést nyerhetünk a gyártási folyamat különböző fázisaiba, bemutatásra kerülnek a gyár kiegészítő tevékenységei és szociális juttatásai, végül ízelítőt kapunk az itt gyártott termékekből. A gyár széles termékskáláját jól reprezentálták a felvételeken is látható ivóleves, dzsemes üvegek, konzervdobozok és ezek díszes címkéi. A fotók alatt jól látható, informatív, közérthető magyarázó szövegek olvashatóak. A vállalat elődjét, egy kis szeszfőzdét 1896-ban alapította a Gschwindt részvénytársaság. A még döntően manufaktúra jellegű termelés konzervgyártás 1922-ben kezdődött meg a Gschwindt-gyárban. A második világháború után államosították a vállalatot, amely Kovács Sándor igazgató vezetésével az 1970-es évekre korszerű, európai hírű nagyüzemmé vált, modern gépekkel felszerelve. A rendszerváltást követően a francia Bonduelle vásárolta meg 1992-ben. Karakterisztikus termékei - a paradicsomsűrítmény, a befőttek vagy a magozott meggy - iránt megcsappant a kereslet miatt, a 2000-es évek közepétől folyamatosan csökkentették kapacitását, majd a 111 éves múlttal rendelkező gyárat 2007-ben végleg bezárták. 2015-től a Nagykőrösi Konzervgyár egykori paradicsomvonalának helyén, a József Attila utca 1. szám alatti telepen működik a Nagykőrösi Konzerv Kft. Forrás: http://www.museum.hu/kiallitas/7082/A_Nagykorosi_Konzervgyar, www.bonduelle.hu/bonduelle, /www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet-bacs-kiskun/felszamoljak-a-nagykorosi-konzervgyar-rt-t-70086/, http://www2.nagykoros.hu/index.php?t=akt_bovebben&id=1939

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject élelmiszeripar
subject feldolgozóipar
subject konzervgyár
subject tartósítás
subject vállalat
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Nagykőrös (Magyarország)
spatial reference József Attila utca 1. (Nagykőrös)
location of physical object Budapest
temporal reference -
temporal reference -
Attributes
medium paper
extent 14 x 18 cm
colour image polychrome
format PDF
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number KF_2013_69_1_106_1
registration number Kereskedelmi_Fényképalbumok