1. számú Csemege Áruház, fénykép

image
qualifiedcontent

Árufeltöltési hajrá a nyitás előtti utolsó napok egyikén. A konzerv és befőtt részleg polcainak feltöltését láthatjuk. A háttérben egy kisebb táblán "patroncsere a pénztárnál" felirattal. Akkoriban, a háztartásokban "varázsoltak" szénsavas szódavizet, az erre a célra gyártott szódásszifonokkal és a csererendszerű patronokkal (10 darabos szódapatron, 5 darabos habpatron), melyeket a közértekben lehetett visszaváltani. 2018 januárjában, az utolsó cserélhető szódapatront gyártó cég, a LISS Patrongyártó, Töltő és Forgalmazó Kft. is beszüntette a forgalmazását, a vásárlói szokások változásával járó, egyre csökkenő kereslet miatt. A betétdíjas szódapatron 57 évig volt a magyar háztartások elmaradhatatlan kelléke. Az erzsébetvárosi 1. számú Csemege áruházat 1973 őszén alakították át önkiszolgáló jellegű élelmiszerbolttá. A korábbi banképület, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár helységeiben 1949-től működött nagy forgalmú élelmiszer-áruház akkor még 1300-as számmal. 1952-ben került sok más üzlettel együtt a megalakuló Csemege hálózatba. Az igen hamar közkedvelté váló bevásárlóhely, a fővárosiaktól a gyakorlatiasabb "éjjel-nappali" nevet kapta, az akkoriban rendkívülinek számító nyitvatartási idő miatt. Az 1973-as csaknem két hónapig tartó átalakítás nem volt zökkenőmentes, az első hónapokban komoly problémák voltak a pénztársornál, illetve az eladótérben az átgondolatlan kialakítás miatt. Forrás: Magyar Nemzet, 1973. december 05., Volt egyszer egy Csemege című könyv (CBA, MKVM) A dátum, a nyitás napja (csütörtök, reggel 6 óra). "Az újjáépített Csemege áruház 1973 november" feliratú album anyagából (KF_2018_02_01).

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject kereskedelemtörténet
subject élelmiszerbolt
subject áruház
subject enteriőr
subject üzletkép
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Budapest (Magyarország)
spatial reference Rákóczi út 48-50. (Budapest, 7. kerület)
location of physical object Budapest
temporal reference 1973. november 1.
temporal reference -
Attributes
medium paper
extent 18 x 24 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number KF_2018_02_01_04
registration number Kereskedelmi_Fényképalbumok