Felszabadulási emlékmű

Szolnok 1995

image
qualifiedcontent

A Tiszaliget bejáratánál elhelyezett fáklyát tartó bronz szoboralak Szabó László szobrászművész és Barna Gábor építész alkotása, melyet 1968-ban állítottak fel. A monumentális emlékmű felállításában a Szolnoki Papírgyár munkásai és a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola akkori hallgatói is részt vállaltak. Először 1954-ben állítottak fel Szolnokon Felszabadulási emlékművet a megyeháza mögött, a Marx parkban (mai Verseghy park), melyet 1956 októberében a szolnokiak ledöntöttek. 2016 őszén az önkormányzat közgyűlése úgy döntött, hogy az emlékművet eltávolítják és helyén emlékparkot alakítanak ki. Felvették a kapcsolatot a budapesti Memento Parkkal a szobor esetleges elhelyezéséről. A munkálatokkal megbízott vállalkozó 2016. október 24-én végezte el a bontási munkát. A szobor talapzatában megtalálták a kompozíció építésekor elhelyezett időkapszulát. Fejér Andor alpolgármester bontotta ki, majd átadta a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának. A kapszulában egy műsorfüzetet találtak, amelyben Szolnok város rendezvényei szerepeltek a felszabadulás 25. évfordulójának alkalmából, egy korabeli Szolnok megyei Néplap, egy bronzból készült érme és egy fém henger, amit a fedélbe vésett felirat szerint a Tiszamenti Vegyiművek Leonov szocialista brigádja készített. A benne lévő filmszalag azonban megsemmisült. Kósa Károly felvétele

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Barna Gábor, Szabó László, Emlékművek
audience general
Creators, contributors
creator Kósa Károly
Time and places
place of publishing Szolnok
spatial reference Szolnok
temporal reference 1995
Attributes
medium photo paper
extent 9x13 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier Kósa Károly