1. és 2. világháborús katonatemető

Szolnok 1994

image
qualifiedcontent

A hősi temető részlete. 1914 és 1918 között, majd 1919-ben a Tanácsköztársaság idején 760 hősi halottat temettek el a szolnoki Kőrösi úti temetőben. Ugyancsak itt helyezték örök nyugalomra a kolera- és spanyolnátha járvány következtében elhunyt 200 orosz hadifoglyot is. 1934-ben az olasz követség az itt eltemetett 64 olasz hadifogoly földi maradványait kihantoltatta és hazaszállította. A temető ezen részének gondozásával a város és a helyi honvéd állomásparancsnokság egy külön személyt alkalmazott. A katonai és a civil megemlékezések helyszíne volt a sírkert. A 2. világháború idején folyamatosan kerültek a katonai temetőbe magyar és német halottak. A frontról sebesültszállító vonatokról a város vasútállomásán rakták le az időközben sérüléseikbe belehalt katonákat, valamint 1941 és 1944 között az elhunyt szovjet hadifoglyokat is, akiket a hadifogoly-szerelvényekből raktak ki. A Szolnokon működő katonakórházakban is magas volt a halálozási arány. A hősi temetőben először 1944. június 2-án, a Szolnokot ért szövetséges bombázás után került sor tömeges temetésre. Magyarországon összesen 54 ezer német katona esett el. Hazánk második legnagyobb német katonatemetője a szolnoki. 1246 német katona, valamint 92 magyar hősi halott nyugszik. A légitámadás a katonatemetőt sem kímélte. Ekkor pusztult el az I. világháborús orosz emlékmű, valamint az 1929-ben Martinelli Jenő szobrászművész által készített hét turulmadaras obeliszk. A károkat a háború végén gyorsan helyreállították. A 16. Honvédkiegészítő Parancsnokság tevékenységének köszönhetően 1947 és 1948-ra a sírok felett műkő fejkövek álltak, rézötvözetből készített névtáblákkal a hősi halottak nevével, rangjával, születésük és elhalálozásuk időpontjával. A magyar katonák személyi adatait többnyire sikerült megállapítani. A német katonák közül csak 112 halottat tudtak azonosítani. Az ismeretlenül eltemetettek legnagyobb része pedig tömegsírban nyugszik. Az 1950-es évek végén a hősi halottak fejkövéről a réztáblákat eltulajdonították. A katonatemető nagyon elhanyagolt állapotban érte meg az ezredfordulót. A Honvédelmi Minisztérium, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Jászkun Magyar Királyi Honvéd Hadikultúra Alapítvány kezdeményezésére 2006-ban Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata felújította a hősi temetőt. A felújítás alkalmából emléktáblát is elhelyeztek a Kőrösi úti katolikus temetőben. Kósa Károly felvétele

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Katonatemetők
audience general
Creators, contributors
creator Kósa Károly
Time and places
place of publishing Szolnok
spatial reference Szolnok
temporal reference 1994
Attributes
medium photo paper
extent 9x13 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier Kósa Károly