Kunhegyes – Üdvözlet Kunhegyesről

Róm. kath. templom

image
qualifiedcontent

Illusztrált, fekete-fehér álló képeslap. Kunhegyesen már 1820-ban katolikus plébániát alapítottak a mai Dózsa György utcában. Ekkor még elenyésző volt. a katolikusok száma a községben. A parókia is megépült 1821-ben a mai templom környékén, de még nádfedeles kis parókia volt. A Visitatio Canonica, amely 1831-ig tartalmazza a katolikus egyházközség történetét, már említést tesz olyan épületről 1821-ben, amelyet iskolai célra használtak és egyben kántori lakás is volt. Az iskola a parókia közelében volt és - igaz több átalakítással - még 1983-ban is tanterem volt benne és 1984-ben lett lebontva. A kevés létszámú gyülekezet önerőből templomot építeni nem tudott, de még iskolát sem. A Helytartó Tanács azonban Pozsonyban már 1779-ben elrendelte, hogy Kunhegyes község egy katolikus kápolna építéséhez telket biztosítson. A templom építésének ügyét báró Fischer István egri érsek vette kézbe. Halála után 1829-ben Rajner Károly címzetes püspök, mint az érsek rendeletének végrehajtója, a templom építésének kivitelezésével, Homályossy Ferenc szolnoki építészt bízta meg. A klasszicista stílusú templom 1832-ben már a mai helyén készen állt, melyet Pyrker László egri érsek szentelt fel. Befogadóképessége kb. 800 fő, a torony magassága 27 m, az épület hossza 33 m, szélessége 11 m. Stílusát tekintve a templom teljesen magán viseli Hild József építésének összes jegyeit: 3 boltszakaszos mezővel fedett tér, impozáns belső kialakítás, a szentélyben díszes templomi pad és falburkolat fa oltárral és oltárképe a Szentháromság tiszteletére készült. Főhomlokzata a kaput közrefogó négy lapos falpillérrel és az ezáltal hordott timpanonos oromzattal készült. Az attika felett egy félköríves ablak foglal helyet, a toronytest ugyancsak minden oldalon két-két falpillérrel díszített. Az oldalhajókon ugyancsak lizénákkal tagolt, félköríves záródású ablakok kapta helyet. Az egyházközség új parókiáját 1903-ban építették meg. Postai futás nélkül, de a képeslap hátulján írás látható.; Gyártási szám: 15221

Postcards, Church, Monuments

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képeslapok, Templomok, Műemlékek
audience general
Creators, contributors
publisher Farkas Sándor fényképész kiadása
Time and places
place of publishing Kunhegyes
spatial reference Kunhegyes
temporal reference é.n.
Attributes
medium paper
extent 13,7 x 8,8 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Farkas Sándor
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier 50100412093a
identifier 50100412093b
registration number 50100412093