Római katolikus templom

Jászberény 1995

image
qualifiedcontent

A szentkúti Szűz Mária Neve római katolikus templom 1842-ben épült egy fogadalmi kápolna helyén, melyet 1747-ben egy pusztító jégverés emlékére emeltek a forrás felé, amely a hagyomány szerint a jégverés alkalmával fakadt. A régi kápolna építőanyagát is felhasználva épült fel a ma látható klasszicista templom, melyet Szűz Mária neve tiszteletére szenteltek fel. 1868 nyarán egy földrengés erősen megrongálta az épületet, amelyet egy évvel később állítottak helye. Falpillérekkel, timpanonnal tagolt főhomlokzatán kétoldalt Péter és Pál szobra közt a homlokzati torony, mely 1904-ben készült vasbádog borítással. A templom külsejét 1975 nyarán tatarozták. A főoltárkép és a neobarokk freskók Benke László (1903-1983) jászberényi festőművész alkotása. A Jézus szíve mellékoltár festménye Gecse Árpád (1900-1999) munkája. A másik mellékoltár, mely Szűz Mária eljegyzésének tiszteletére épült, alkotója ismeretlen. A templom renoválásakor 2004 őszén a toronysisak gömbjében egy régi iratra találtak, amelyen egy korábbi, 1874-ben végzett templomfelújításban segítkező jászberényi személyek és mesteremberek neve olvasható. Kósa Károly felvétele

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Római katolikus templom,
audience general
Creators, contributors
creator Kósa Károly
Time and places
place of publishing Jászberény
spatial reference Jászberény
temporal reference 1995
Attributes
medium photo paper
extent 9x13 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier Kósa Károly