7402. számú Közért díszkirakata, fénykép

image
qualifiedcontent

Az Élelmiszer Áruházak kirakatait bemutató albumból. A képen, az egyik erzsébetvárosi Közért November 7.-i kirakata látható. Politikai kirakati dekoráció. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom (NOSzF), nagy közös ünnepnek számított mind a Szovjetunióban, mind a csatlósállamokban így Magyarországon is. A szocialista éra alatt, főképp annak 50-es évekbeli szakaszában, amikor jellemző módon versenyszerű mozgalom volt az ünnepi díszkirakat megalkotása. A három részre tagolt kompozíció közepén a bolsevik forradalom atyja V.I. Lenin mutatja a szocialista jövőbe vezető utat egy páncélkocsi tetején állva. Két oldalt vörös zászlót idéző paravánokon, négy kisebb fotón mutatják be a forradalom főbb eseményeit. A bal felsőn a jó megfigyelő felfedezheti Sztálint is, aki bár már meghalt márciusban, még nem került le a saját maga által emelt piedesztálról. Természetesen nem maradhattak el az évszámok sem: 1917 a forradalom éve, 1953 a folyóév és végül november 7. a nagy esemény napja. Szintén felfedezhetők az szocialista ünnepek állandó jelképei, a sarló-kalapács és az ötágú vöröscsillag is. A 7402 számú Közért üzlete a Wesselényi-utca és a Lenin-körút sarkán működött. Napjainkban egy Spar üzlet van a helyén (2018). Az album képein, az ötvenes évek élelmiszerboltjainak kirakataiból, üzletbelsőiből kapunk átfogó képet. Főként kirakatok dekorációi láthatóak, amelyeket különböző tematika vagy politikai esemény szerint rendeztek be. Például, láthatunk húsvéti, télapós, karácsonyi, szilveszteri vagy május elsejei, november hetedikei, április negyedikei dekorációkat. Vannak még nyári, jubileumi, gyermeknapi, szüreti, munkásmozgalmi illetve vegyi, ital, édesség témájúak is. A kirakatokat kiegészítik az üzletbelsőkről készített felvételek, melyek szintén átfogó metszetet adnak a kor üzletenteriőrjeiről. Az alábbi számozású csemegeboltok szerepelnek az albumban: 8417., 21402., 3402., 11408., 16410., 2409., 8499., 8405., 83., 14402., 77., 20403., 2407., 7448., 87., 20., 15., 4440., 6409., 55., 6411., 7406., 6405., 21405., 1448., 7402., 104., 15401., 13422., 13407., 1402., 13704., 9403., 14420., 13401., 16402. A szocialista kereskedelmet, természetesen állami vállalatok által működtettet láncok hálózták be, köztük az albumban szereplő csemege-, élelmiszerüzletek és édességboltok. A dátum, az album alapján. Forrás: Újítók Lapja, 1953. szeptember 20.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject kirakat
subject dekoráció
subject ünnep
subject munkásmozgalom
subject kirakat
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Budapest (Magyarország)
spatial reference Wesselényi utca (Budapest, 7. kerület)
location of physical object Budapest
temporal reference 1951
temporal reference 1958
Attributes
medium paper
extent 8 x 10 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number KF_82_312_1_11
registration number Kereskedelmi_Fényképalbumok