Villányi Borvidék-Schuth ház

image
qualifiedcontent

Schuth Vilmos 1844-ben született Rauenthalban (Németország), ahol családja 1701 óta több generáción át a bortermeléssel foglalkozott. 1866-ban érkezett Villányba, ahol az első években Albrecht főherceg uradalmi pincéjében dolgozott pincemesterként. Néhány év után, egy pinceágat bérelve saját erejéből borkereskedéssel kezdett foglalkozni.1870-től két pincét építettet, több oldalággal, melyben helyet kapott a pálinkás ág, érlelő, erjesztő, palacktároló is. Saját termelésű borain kívül más borvidékekről is vásárolt bort, amelyet megfelelő kezelés, érlelés után értékesített. Öccsét, Schuth Vincét is Villányba hívta, aki szintén borkereskedőként tevékenykedett 1872-től. 1895-ben megkapta az "Osztrák császári és Magyar királyi udvari szállító" címet, amely abban az időben a legmagasabb elismerésnek számított a magyar kereskedők körében. 1896-ban Magyarország millenniumi ünnepén rendezett országos kiállításon, Darányi Ignác földmívelési miniszter felkérésére, a borminősítési bizottság tagjaként tevékenykedett. Európai szinten levédette a "Villány Gyöngye" elnevezésű saját termelésű borát. Negyven pincemunkással, három irodai könyvelővel, két kádármesterrel és két kocsissal dolgozott, akik a villányi vasútállomásra szállították a boroshordókat és a faládába helyezett, szalmafonattal körülvett borospalackokat. Az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. hajója szállította a borral megtöltött hordóit oda-vissza Indiába. A hosszú tengeri utat követően kiértékelte a hordók stabilitását és csak azokat hagyta forgalomban, amik kifogástalan minőségűek voltak. Boraival részt vett a jelentősebb borversenyeken és kiállításokon, ahol számos kitüntetést és érmet nyert: 1882 Bordeaux és Trieszt, 1885 Budapest, 1888 Brüsszel, 1888 Melbourne, 1889 Párizs, 1889 Köln, 1893 London, 1891 Temesvár, 1894 Bécs, 1900 Bordeaux, 1900 Párizs. Az első világháború ideje alatt vagyona nagy részét hadikölcsönbe fektette, ami miatt borkereskedése hatalmas károkat szenvedett. A trianoni békeszerződés következtében pedig elveszítette piacának nagy részét, ám mindezek ellenére a mai napig jelentős borkereskedőként emlékeznek rá. A képen látható emléktáblát Schuth Vilmos egyik dédunokája állította 2014-ben, mely a Schuth ház előtt található.

Title(s), language
language hungarian
language german
Subject, content, audience
subject Schuth Vilmos
subject Schuth ház
subject emléktábla
subject borkereskedés
Time and places
spatial reference Villány
location of physical object Villány
temporal reference 1844-1928
temporal reference 2014
Attributes
medium marble
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Schuth Ferenc
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Schuth Ferenc