Az iszlám vallásos mozgalmai

Az első négy században

text
qualifiedcontent

"Muhammed vallásos tanai, a melyeket az arabok oly buzgalommal terjesztettek, Syriában, Babylóniában s Perzsiában régi vallásokkal, szokásokkal, társadalmi intézményekkel s egykor virágzó kultúrák maradványaival jöttek érintkezésbe, a mely érintkezésnek köszönhetők a muhammedán vallásos gondolkodásnak változatos s gazdag jelenségei az első századokban. Muhammedán vallásos képzetek a legkülönfélébb módon kombináltattak buddhista, párszi és keresztyén dogmatikai tanokkal. Ez a synkretismus nyilvánul a pseudopróféták egész seregében, irodalmi termékekben és a legkülönbözőbb eredetű törvényekben s szokásokban. Hogy az iszlám első századainak vallásos mozgalmai leginkább az idegen eszmekörökkel s kultúrákkal való érintkezéséből keletkeztek, ismételten ) kimondatott ez értekezésünkben azonban épen néhány csoportját azon konkrét jelenségeknek akarjuk kiemelni és elemezni, melyek azon érintkezés folyamában lépnek föl. Egymásután fogjuk ama tanokat megfigyelni, a melyek indiai, vagy perzsa befolyásra vezethetők vissza, azon álprófétákat, a kik e tanokat hirdették, megvizsgáljuk a muhammedán rationalismus és mysticismus forrásait, egy pillantást fogunk vetni azoknak magatartására, a kik a koránnak s a próféta hiteles, vagy költött szavainak betüszerinti értelméhez ragaszkodva a tulajdonképeni iszlámot képviselték; végül pedig egy jelenséget fogunk bemutatni, a melyet a muhammedán országokban divott szabad vallásos polémiának tulajdoníthatunk. A politikai szektákra csak annyiban leszünk tekintettel, a mennyiben azt feladatunk múlhatatlanúl szükségessé teszi."

Islam religious movements in the first 4 centuries.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject Vallástörténet
Table of contents
I. Ibn Hazm a szekták keletkezéséről
II. A lélekvándorlás tana
III. Álpróféták
IV. A rationális dogmatika eredetéről s fejlődésének főbb mozzanatairól
V. A mysticizmus
VI. Szkeptikusok
open table of contents
audience researchers
Creators, contributors
creator Dr. Schreiner Márton
publisher Magyar Tudományos Akadémia
contributor Gyulai Pál
Time and places
place of publishing Budapest
location of physical object Budapest, Magyarország
date 1889-01-01
Attributes
medium paper
extent 43 oldal
format PDF
Legal information
rightsholder Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Könyvtára
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Könyvtára
identifier 83b13050b61c207c