Zsidó nők I.

A történelem, az irodalom és a művészet terén

text
qualifiedcontent

I. TÖRTÉNELEM
"A judaizmus, mely a nőnek tulajdonképeni hivatásául a tűzhelyet és a családi kört jelöli ki, megvonja tőle az államigazgatás és uralkodás jogát. A legrégibb zsidó-királyok nejei e szerint teljesen távol maradtak a kormány ügy éktől. Dávid király feleségei, mint Maaká, Eglá, Abigáil, és a többi mind egytől-egyig, többnyire csak mint gyermekeinek anyjai vannak megemlítve; a gyermektelen és vakbuzgó Mikál, ki oly bigot volt, hogy — a mi különben csak a férfiakat illeti — a talmud traditiója szerint imaszijjakat viselt, egyetlenegyszer merészkedett a királynak kukliprédikátiót tartani a miatt, hogy akkori szokás szerint nyilvánosan tánczolt, és királyi méltóságáról megfeledkezve a népörömben részt vett. A házasságtörés által szerzett Bathséba nem merte királyi férjét papi közbenjárás nélkül a fia trónöröklésére vonatkozólag tett ígéretére emlékeztetni."

II. IRODALOM
"Mint minden keleti népnél, úgy a zsidóknál is a női ifjúság nevelése csaknem teljesen el volt hanyagolva. A zsidó leány korán férjhez ment és nevelése csak annyira szorítkozott, hogy a legszükségesebb házi dolgokkal megismerkedtették, szellemi kiképzésre még csak gondolni sem lehetett. A számkivetésig, a zsidó állam felbomlásáig, ennélfogva csak csekély számban emlittetnek oly tanultabb és különösen felvilágosult asszonyok, kik, mint Mirjam, Debora, Hűld a, a vallással való foglalkozásuk és a vallási ügyekben való jártasságuk miatt — sőt egyesek mint lelkesült költőnök és prófétanők is — magasztaltatnak."

Jewish Women I in the Field of History, Literature, and Art Volume 1 History Volume 2 Literature

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject Vallástörténet
Table of contents
I. kötet
A fordító előszava
Szerző előszava
Bevezetés
I. Történelem
Nők a trónon
Hazmoneusnők
Heródiánusnők
A keresztyénség és a nők
Prozelitanők
Mártha az iskolaalapitónő
Mohamed és a zsidónők
Martirnők
Hősnők
Kegyencznők
Spanyol és portugall menekültek
Donna Nasi Grácia
Donna Nasi Reyna, Naxos herczegnője
A hárem zsidónői
Az inquisitió martirnői
Nunes Pereyra Mária
Zuleika, a martirnő
Sára, a messiás-ara
Frank Éva
Liebmanné, az udvari zsidónő
Jótékony nők
II. Irodalom
A talmud nőalakjai
Beruria
Salom Imma
Choma
Jalta
Rabbinikus képzettségű nők
Egy arab költőnő
Orvosnők
Nyomdásznők és szedőnők
Héber-német irónők
Olasz költőnők
Lévi-Perotti Giustina
Levi Róza
Ascarelli Debora
Sullam-Copia Sára
Spanyol költőnők
Donna Correa Izabella
Donna Henriquez Izabella
open table of contents
audience researchers
Creators, contributors
creator Dr. Kayserling M.
publisher Révai Testvérek
contributor Reismann Mária
Time and places
place of publishing Budapest
location of physical object Magyarország, Budapest
date 1883-01-01
Attributes
medium paper
extent 221 oldal (150+70)
format PDF
Legal information
rightsholder Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Könyvtára
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Könyvtára
identifier 1619276a14843b22