Szolnokon 1875-től tartottak színházi előadásokat. A főtér sarkán álló Fehérló fogadó színjében léptek fel először vándorszínészek. Egy évvel később az egykori Vigadó utcában egy faépítmény szolgálta a színielőadásokat. 1892-ben egy helyi vendéglőtulajdonos már kőből emelt egy nagy tömegeket befogadó épületet. Azonban ezt az épületet a csendőrség laktanyaként sajátította ki. Később a megépült Nemzeti Szálloda táncterme szolgált a színházi előadások megtartására. A századfordulón színpártoló egyesület alakult és gyűjtésbe fogadtak egy önálló színház megépítésére. Szolnok város adta a telket és 20 ezer koronát az építkezés megindításához. A többit gyűjtésből és kölcsönökből fedezték. Az színházépület összköltsége kb. 170 ezer korona volt. Az állam 100 ezer koronát vállat át, 15 évi részletekben, azzal a kikötéssel, hogy a színházat ingyen, minden bérfizetés nélkül kell átengedni az itt működő színészetnek. 1911 áprilisában tették le az épület alapkövét. Egy esztendő múltán, 1912. április 20-án avatták fel a Városi Színház épületét a mai Táncsics Mihály úton. A kőszínház épületének tervezői Spiegel Frigyes (1866-1933) és Englerth Károly fővárosi építészek voltak. A kivitelezést Bede Antal szolnoki vállalkozó vezette. A villamos világítást a Láng és Patak helyi cég szerelte. Az ünnepélyes megnyitóra Szép Ernő (1884-1953) költő olvasta fel ünnepi prológusát, amelyet erre az alkalomra szerzett. A szecessziós épület külső díszítése a szerény anyagi körülmények miatt szerényebb volt, de egységes stílust mutatott. Az épület előcsarnoka tágas. 800 látogatót befogadó nézőtér. A páholyokban 25, a zsöllye és földszint 305, az erkély pedig 272 ülőhelyez alakítottak ki, a többi látogató pedig a tágas karzat és a földszint állóhelyeiről nézhették az előadásokat. Az 1. világháborút követő román ostrom és megszállás erősen megrongálta a Tisza-híd közelében álló színházépületet is 1919 nyarán. 1925 őszén a város átvette a színház épületét a Színpártoló Egyesülettől. A képviselőtestület átérezte a színház fejlesztésének fontosságát. Sebestyén Artúr fővárosi műépítészt bízták meg az átépítései tervek elkészítésével. 1926-ban renoválták az épületet. Ekkor változtattak először a színház homlokzatának arculatán. A külső ornamentális díszeket eltávolították. A főhomlokzaton az épületet megtoldották. Ráépítéssel bővítették. Ekkor épülhetett a színpad felőli két lépcsőház, az öltözők emeleti része és a földszinti dohányzók szárnya is. A felújításnak köszönhetően fűtést is kapott a teátrum. A szomszédos gyógyfürdő termálvizének átvezetésével oldották meg a korábban hiányzó komfortot. A felújítás után 1927 áprilisában Sebestyén Mihály társulata kezdte meg az évadot a teátrumban. A 2. világháború okozta újabb súlyos sérülések újbóli rekonstrukciót tett szükségessé. 1949-től lett állandó társulata a színháznak. 1962-ben a Szolnok Megyei Tanács támogatásával valósult meg az épület korszerűsítése. 1963-ban a színházat átépítették. A homlokzat jelentős változáson ment át. A főbejárat bővítésre került. A földszinten elhelyezkedő oszlopokra kiváltva konzolosan előrenyúlt. A szélfogós bejárat fölött kapott helyet a dohányzó és a büfé. A következő szinten pedig próbatermet és színészpihenőt alakítottak ki. A lépcsőkarok belső téri megközelítése és egyéb mellékhelyiségek korszerűsítése is ekkor valósult meg. Két évtizeddel később mégis életveszélyesnek minősült az épület. 1990-ben kezdődött meg a színház újbóli rekonstrukciója, Siklós Mária építész és Schinagl Gábor belsőépítész tervei alapján. 1991. áprilisában találkozott először a közönség az épület mai arculatával. Kósa Károly felvétele