Emlékbeszéd Pott Frigyes Ágoston

a M. T. Akadémia k. tagja felett

text
qualifiedcontent

(olvastatott a M. T. Akadémia 1890. november 24. tartott összes ülésén)
Részlet az emlékbeszédből: "Pott Frigyes Ágoston, a tudományos hangtan és etymologia megalapítója. Elévülhetetlen érdemeinek elismeréséül őt, ki már több mint három éve nincs az élők között, a M. T. Akadémia 1858. deczember 16-ikán kültagjává választotta s jelenleg engem bízott meg azon megtisztelő feladattal, hogy vázoljam életét és tudományos munkásságát.
Pott Frigyes Ágoston életének külső lefolyása igen egyszerű. Nem volt az se változatos, se viszontagságos, és csakhamar a tudománynak szentelhette azt egészen. […] Hogy mikor ismerkedett meg először a Bopp által megteremtett új nyelvtudománynyal, nem tudni bizonyosan, de az kétségtelen, hogy az új irány döntő befolyást gyakorolt reá cellei tartózkodása alatt. 1827-ben lemondott állásáról, azzal a szándékkal, hogy a berlini egyetemen Bopp tanítványává legyen. Nagyra törő szándék, erős elhatározás és magába helyezett szilárd bizalom kellett ahhoz, hogy a vagyontalan férfiú e lépésével biztos jelenét feláldozza a bizonytalan jövőnek! Abban hagyta a philologiát és egész erejével a sanskrit tanulmányozására vetette magát, melyet az indo-germán nyelvek megértése legfontosabb forrásának tekintett." De nemsokára a Bopp által mívelt indogermán nyelveken is túl ragadta öt universalis szelleme: tisztelte Hoppot, de meghódolt Humboldt Vilmos nagysága előtt, kinek magáévá tévén az általános nyelvészetről való eszméjét, indogermán nyelv tanulmányait is ezen eszme szolgálatában folytatta."

Memorial speech over External Member of the Hungarian Academy of Sciences Mr. Frigyes Ágoston Pott.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject életrajz
subject Bánóczi József
subject emlékbeszéd
audience general
Creators, contributors
creator Pecz Vilmos
publisher MTA
Time and places
place of publishing Budapest
location of physical object Budapest, Magyarország
date 1889-01-01
Attributes
medium paper
extent 21 oldal
format PDF
Legal information
rightsholder Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Könyvtára
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Könyvtára
identifier 5a362b93e616d324_Misc