A győzelmi csapat

karikatúra

image
qualifiedcontent

Török Tivadar karikatúrája, a sümegi alkotótábor egy vidám győzelmi jelenetét örökíti meg a karikatúra jellemző humoros, parabolisztikus ábrázolás módjával. A képen a győzelmi vadászjelenet hősei, a tábor alkotó művészei, többek között maga a festő ill. Rádóczy Gyarmaty Gábor, az elejtett zsákmány pedig maga a szervező és házigazda Capári Róbert huszárőrnagy. Vegyes technikával készült. Török Tivadar festő, grafikus, karikaturista, született.:Türje (1952. ápr.8.). Már kisgyermek korától kezdve rajzolt. Különböző újságokban megjelent rajzokat, képregényeket másolt. Az akkoriban megjelent újság (Pajtás) rajzait másolta. Ebben az újságban főként Endrődi István rajtechnikája, stílusa ragadta meg, mely igen nagy hatással volt rá. Ezeket a rajzokat szorgalmasan lemásolta, és a stílusjelek a mai rajzain is felismerhetők. Édesapja korai halála után Budapestre költöztek. Ez a család anyagi helyzetét igen megváltoztatta, ezért az általános iskolai tanulmányai befejezése után szakácsnak tanult. Rajzszeretete végett sokszor kerül konfliktusba a tanáraival. (Iskolai füzetében ezek többet szerepeltek.) A katonai szolgálata alatt politikai karikatúrái miatt számtalan összetűzésbe került parancsnokaival, ezért inkább a leszerelő katonák között az akkor népszerű kapcára rajzolt. Később anyagilag függetlenedett, ekkor megnyílt az út a magániskolákba, képzőművészeti tanulmányokra. Festészetben a klasszikus reneszánsz mesterek hatásait követi. A műveiben Bosch, Bruegel hatásai érvényesülnek. A humor, a karikatúra a groteszk is felfedezhetők alkotásaiban. Jelmondata: "A világ azért él tovább, mert nevetés van." Mesterei: Rádóczy Gyarmathy Gábor, Szunyoghy András és Nicolas Szuhodovszky.

Tivadar Török's cartoon about a funny scene at the creative camp of Sümeg. The characters in the picture: Gábor Rádóczy Gyarmaty, Róbert Capári and the painter Tivadar Török.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject magyar művelődéstörténet
subject magyar művészettörténet
subject magyar kortárs festők, karikaturisták
subject Török Tivadar munkássága
subject Sümegi Alkotótábor
subject Capári Róbert gyűjteménye
subject helytörténet XXI. sz.
audience general
Creators, contributors
creator Török Tivadar
Time and places
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
temporal reference 2010-2019
Attributes
medium paper
medium wood
extent kép. 63 x 45cm
extent keret 76 x 56 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Capári Róbert magángyűjtő
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház