Sorban állás az Omnia kávészalon előtt
Bauer Sándor, a kép készítője; 1946-ban került az MTI-n belül működő Magyar Film Irodához fotóriporternek, majd 1957-től a Vendéglátás magazin munkatársa volt. Több mint négy évtizedes pályájának hagyatéka mintegy húszezer, nagyrészt negatívban fennmaradt fotó.
Az OMNIA 1968-ban került a piacra Magyarország első számú kávéjaként. A szocializmus évtizedeiben az OMNIA volt a legnépszerűbb kávémárka, mely először szemes változatban volt elérhető a vásárlók számára. megalkotásához a Műegyetem segítségét kérték, ahol 50-féle keverési arányt próbáltak ki, mielőtt megalkották az „Omnia blend”-et. A ’60-as évek végén egyre szélesebb körben elterjedő kávé nemcsak az otthonok és családi összejövetelek alapvető kelléke lett: sorra nyitottak OMNIA kávészalonok. Eszpresszó illat töltötte be a Rákóczi utat, a Szent István körutat, a Vígszínház környékét. „Az eszpresszók tekintélyes részében is Omniából főzik az illatos duplát; a vendéglátóipar Balatonlellén Omnia kávékoktélbárt létesített, a Pannónia Szálloda és Vendéglátó-ipari Vállalat pedig a siófoki Hangulat presszót alakítja át a jövő szezonra Omnia-szalonná.” – jelent meg 1969-ben a Népszavában. (omnia.hu)
A picture from the photo collection of photographer Sándor Bauer who was the photo reporter of the Hungarian Film Office (belonged to MTI) as of 1946, and the employee of magazine Vendéglátás as of 1957. His legacy is about 20 thousand photos, mainly in negative.
Omnia Salon in Siófok. OMNIA was launched in 1968 as Hungary's number one coffee. During the decades of socialism, OMNIA was the most popular coffee brand, first available in grain to consumers. The Technical University helped create it and fifty titres were tested before the “Omnia blend” was created. In the late ’60s, coffee, which became more and more widespread, became more than just an essential accessory for homes and family gatherings: OMNIA coffee shops opened one after the other. An espresso scent filled Rákóczi Road, Szent István Boulevard, the area of Vígszínház. Even a significant part of coffee-bars make fragrant double espressos from Omnia. The catering industry established an Omnia coffee and cocktail bar in Balatonlelle, and the Pannónia Hotel and Catering Company will transform the Hangulat coffee-bar of Siófok into an Omnia salon for next season.
Title(s), language | |
---|---|
language | hungarian |
language | english |
Subject, content, audience | |
subject | OMNIA márka |
subject | kávé |
subject | neonfelirat |
subject | presszógép |
audience | general |
Creators, contributors | |
creator | Bauer Sándor, fényképész |
Time and places | |
place of publishing | Budapest |
spatial reference | Siófok |
location of physical object | Budapest |
temporal reference | 1960-as évek |
Attributes | |
medium | negative |
colour image | black and white |
format | jpeg |
Legal information | |
rightsholder | Fortepan |
access rights | free download |
Source and data identifiers | |
source | Fortepan |
registration number | 126622 |