Mácsai Pál gondolatai

Mácsai Pál gondolatai a színházi körvetélkedőről és Színházi Világnapról

audiovisual

Mácsai Pál a középiskolások számára szervezett színházi körvetélkedőről beszél, melyet a Katona József Színház, Örkény Színház és a Radnóti Színház hívott életre. A dákok egyik feladata Színházi Világnapi köszöntő megfogalmazása volt. A direktor egy újpesti diák köszöntőjét olvassa fel, melyben kiemeli, hogy nincsen színház szenvedély nélkül. Majd a Színházi Világnap fontosságáról beszél. Művészcsalád gyermekeként született, de felmenői között kisiparosok és kereskedők is találhatóak. Édesapja Mácsai István festőművész volt. Testvére Mácsai János zenetörténész. Színészi hivatását a Pince Színházban kezdte még gimnazistaként. Középiskolai tanulmányait a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte, majd 1980-ban felvették a Színművészeti Főiskolára (bár illemből beadta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára is a jelentkezési lapját). 1984-ben szerzett színész diplomát. Diplomájának megszerzése után a budapesti Nemzeti Színház színésze lett, ahol 1989-ig szerepelt. Közben 1987 és 1990 között elvégezte a Főiskola rendező szakát is. 1989-ben a Madách Színház művészeként folytatta pályafutását, majd 1993-ban szabadúszóvá vált, mivel úgy érezte, hogy képességeit nem tudja megfelelően kiaknázni.[1] Ebben az időszakban különböző színházakban vállalt szerepeket és rendezett. 1998-ban elkezdte az ELTE esztétika szakát, de 2001-ben megszakította tanulmányait, mivel a Madách Kamara művészeti vezetőjévé nevezték ki. Pozícióját a színház 2004-es átalakulása és Örkény István Színházzá történt átnevezése után is megtartotta. A színházi közéletben is aktív szerepet vállalt: 1996 és 2000 között a Magyar Színész-kamarai Egyesület alelnöke, valamint 1997 és 2000 között a Magyar Színházi Társaság vezetőségi tagja volt. Színházi és filmes munkáin kívül a Lyukasóra című irodalmi műsor állandó szereplőjeként is szerepel. 1989-ben Zárójelentés címmel nagylemezt adott ki. 2012 októberétől a magyar HBO új saját gyártású televíziós sorozata, a Terápia központi karakterét, egy pszichoterapeutát alakít. Szerepeire és rendezéseire is jellemző az erős tudatosság, a lényegre történő összpontosítás és a precizitás. Sokoldalú művészként tarják számon.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Mácsai Pál
subject Színházi Világnap
subject színházi körvetélkedő
Creators, contributors
creator Színház Tv
contributor Színház.hu
cast Mácsai Pál
Time and places
spatial reference Budapest
date 2011-03-26
temporal reference 2011. március 26.
Attributes
format mp4
Legal information
rightsholder Szinhaz.tv
access rights rights reserved - free access