Virág
krétarajz
Kajári Gyula grafikusművész "Virág" című krétarajza. A képen egy szál kardvirág, Kajári lendületes szenvedélyes krétakezelési technikájával. Kajári Gyula (1926-1995) grafikusművész 1948-1949 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán; 1950-1955 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanul. Mesterei Miháltz Pál, Ék Sándor és Konecsni György. 1955-1959 között a Hódmezővásárhelyi Majolikagyár tervezője. 1971-1979 között Dunaújvárosban telepszik le. 1972-ben megrendezi a majolikagyár történeti kiállítását a Tornyai János Múzeumban, amelynek katalógusához megírja a gyár történetét. 1975-ben Munkácsy-díjjal tüntetik ki. 1979-1995 között felváltva Sümegen és Hódmezővásárhelyen dolgozik. Drámai hatású szén- és krétarajzai indulatos egyéniségről tanúskodnak, aki minden vonást társadalomformáló cselekedetnek tart. Szociológiai és pszichikai felismerések öltenek formát tanyasi jeleneteiben és a paraszti közegből kinőtt ipari munkásság helyzetével foglalkozó lapjain. Művészeket, írókat és politikusokat (Dante, Nietzsche, Kodály Zoltán) idéző arcképsorozata egy személyes művelődéstörténeti panteon élményét adja: keretében azon öntörvényű, önmagukhoz következetes személyiségek előtt tiszteleg, akik szembe mertek szállni koruk avítt nézeteivel.Balatonakaliban helyezték végső nyugalomra. Hagyatékának gondozására 1996-ban létrejött a Kajári Emlékalapítvány. Szülőhelye, Ősi 2009-ben (posztumusz) díszpolgárává választotta. Emlékét emléktáblák őrzik Ősiben (1996), Sümegen (1997), Mártélyon (1997) és Hódmezővásárhelyen (2001.) Díjak, ösztöndíjak1959 • MEDOSZ-díj1962, 1966, 1968, 1974 • a Szegedi Nyári Tárlat grafikai díja1971 • a XIV. Alföldi Tárlat nívódíja, Békéscsaba1975 • Munkácsy-díj1976 • a Balatoni Nyári Tárlat grafikai díja, Keszthely1979 • a Veszprém Megyei Tanács művészeti díja. Mesterei: Miháltz Pál, Ék Sándor, Konecsni György.
Graphic artist Gyula Kajári's black chalk-drawing of a sword-lily.
Title(s), language | |
---|---|
language | hungarian |
language | english |
Subject, content, audience | |
subject | magyar művelődéstörténet XX. sz. |
subject | magyar művészettörténet XX. sz. |
subject | magyar festészet |
subject | Kajári Gyula művészete |
subject | grafikák |
subject | szén- és krétarajzok |
subject | Munkácsy Mihály-díjasok |
subject | Sümegi Kajári munkák |
subject | helytörténet XX. sz. |
audience | general |
Creators, contributors | |
creator | Kajári Gyula |
Time and places | |
spatial reference | Sümeg |
location of physical object | Sümeg |
temporal reference | 1973 |
Attributes | |
medium | paper |
extent | 38 x 68 cm |
colour image | black and white |
format | jpeg |
Legal information | |
rightsholder | Kisfaludy Sándor Emlékház |
access rights | rights reserved - paid access |
Source and data identifiers | |
source | Kisfaludy Sándor Emlékház |