Sümegi vár felhőben

akvarell

image
qualifiedcontent

Nemes István kortárs festőművész "Sümegi vár felhőben" című vegyes technikával készült alkotása. Légies finom, víziószerű, sejtelmes ábrázolása a Sümegi várnak. Nemes István 1947-ben született Hódságon. Belgrádban és Újvidéken végezte képzőművészeti tanulmányait. Tanulmányutakon járt a Balkáni hegyek között, Észak-Olaszország városaiban (Milano, Torino, Verbania, Vigevano), Szardínia szigetén, majd számtalan művésztelepen Gyimestől Normandiáig. 1994-ben telepedett le Magyarországon. 1969-től kiállító művész. Egyéni kiállításokkal mutatkozott be Belgrádban, Újvidéken, Szabadkán, Topolyán, Zentán, Erdélyben, Szlovéniában, Olaszországban, Németországban, valamint itthon Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Baján és Kaposvárott. Részt vett Országos Akvarell Biennálékon, Triennálén Egerben, Magyar Táj Biennálékon Hatvanban, Őszi Tárlatokon Hódmezővasárhelyen, Téli Tárlatokon Kecskeméten, Nemzetközi Akvarell Biennálén Belgrádban a Magyar Vízfestők Társaságával. Egyedi technikával festett madarai helyt álltak nemzetközi kiállításokon, mint a Baton Rougeban (Louisiana, USA), ahol elnyerték a zsűri és a közönség díját, Lausanneban (Svájc), Ludwigshafenban (D), Courmayeurben (Aosta, Olaszország), Budapesten, Sopronban. Kiállított kortárs magyar képzőművészekkel itthon és külhonban, mint az Unikornis Csoporttal (Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész, Nagy Judit gobelinművész, Szemadám György festőművész, író és Meszlényi Attila festőművész), Végh András festőművésszel, Benes József festőművésszel, Gerle Margit keramikusművésszel, Puha Ferenc festőművésszel, Aknay János festőművésszel, Sütő Róbert festőművésszel, Ferencz S. Apor képzőművésszel, a Magyar Vízfestők Társaságával, Műhely Egyesülettel, 9+1 Egyesülettel és a bajai Nagy István Egyesülettel. Jelenleg Somogyfajszon él és alkot. Tagságok: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Magyar Vízfestők Társasága Műhely Egyesület Bajai Nagy István Művészeti Egyesület 9+1 Egyesület /Vajdaság/ Díjak, elismerések: Baja Város Kultúrájáért Díj Zsűri és Közönség Díj, Baton Rouge (USA)

István Nemes's painting "Castle of Sümeg in Clouds" - a vision-like mysterious depiction of the Castle.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject magyar művelődéstörténet
subject magyar művészettörténet
subject magyar kortárs festők
subject Nemes István művészete
subject Sümegi Lovarda Alkotótábor
subject Capári Róbert magángyűjteménye
subject helytörténet XXI. sz.
audience general
Creators, contributors
creator Nemes István
Time and places
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
temporal reference 2014
Attributes
medium canvas
medium plastic
extent 60 x 70 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Capári Róbert magángyűjtő
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház