Sümeg

légi felvétel

image

Sümeg város és a vár látható a színes képes levelezőlapon, légi felvételről. A fotót Szelényi Károly készítette,és a Szelényi Ház adta ki Veszprémben. Sümeg (németül Schimeck, horvátul Šimeg) város Veszprém megyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi vár, püspöki palota, Kisfaludy Sándor szülőháza, őskori kovakő bánya. A város keleti és északi szélén áthalad a 84-es főút, amely Sopron és a Balaton térségét kapcsolja össze, így mindkét irányból könnyen elérhetővé teszi Sümeget. A város közelében bronzkori leleteket tártak fel, kőbaltákat és urnákat találtak. A várostól délre, a Mogyorós-dombon őskori kovakőbányát fedeztek fel, ami ma védett terület és múzeum. A római korban is lakott terület volt, amit a feltárt katonai táborhely és lakóépületek bizonyítanak. A város területén háromhajós őskeresztény bazilika alapfalait tárták fel. A várat a tatárjárás után IV. Béla kezdte el építtetni, majd a veszprémi püspökök fejeztették be. Sümeget első alkalommal 1292-ben említi oklevél, 1318-ban pedig már a várról is említést tesznek. Jelentősége a mohácsi csata után nőtt meg, Fehérvár és Veszprém török kézre kerülésével Sümeg vára a Dunántúl egyik legfontosabb központjává vált. A várnak fontos szerepe volt a török megszállás alatt, mert a környék várai közül egyedül maradt magyar kézen. Veszprém török uralomra jutásával 1553-ban a püspökség ide költözött, és itt is maradt 1762-ig. 1605-től 50 évig itt őrizték Szent László hermáját. A várfalakat 1656–1658 között Széchényi György veszprémi püspök 1100 méter hosszú, bástyákkal megerősített kőfallal vetette körül, ennek egy része ma is látható. E falakon belül, a 18. század folyamán épült ki az ún. nemesi belváros. Keleti határát a Várhegy meredek oldala zárja. Központjában az 1649 után épített. 1700-ban a város nagy részét tűzvész pusztította el. A Rákóczi-szabadságharcban a vár és a város jelentős szerepet játszott, a kuruc katonaság központja volt, ezért az osztrákok 1713-ban felgyújtották, és nagy részét lerombolták, a többi kurucvárral együtt. 1724–1733 között jelentősen kibővített, Sarlós Boldogasszonynak szentelt, ferences kegytemplom (ahol több mint 60 csodálatos gyógyulás történt) és kolostor, valamint az 1748–1753 között Padányi Biró Márton veszprémi püspöki palota épületei állnak. A város utcái a Várhegy meredek oldalait fogják körül. A belvárostól keletre, a 16. század folyamán alakult ki az akkori jobbágyság városrésze, a Tokaj. Északi határában, a várba felvezető út lábánál áll a 18. században épített váristálló. A belvárostól nyugatra, a középkori alapokon fejlődő ún. Tizenhárom Város városrészben áll a plébániatemplom. Kisfaludi Kisfaludy Sándor (1772–1844) magyar költő, császári katonatiszt. A Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti és a Kisfaludy Társaság rendes tagja. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864–1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, magyar királyi tanácsos és magyar kormányfőtanácsos, az állami Darnay-múzeum alapító igazgatója. 1905. május 28-án Sümegen leplezték le Kisfaludy Sándor nejének, Szegedy Rózának síremlékét, amely ünnepélyes keretben folyt le. Az ünnepélyen a Kisfaludy társaság is képviseltete magát és Ferenczy Zoltánt és Dalmady Győzőt bízta meg képviseletével. Zalavármegyét nagyobb küldöttség képviselte Hertelendy Ferenc zalai főispán vezetése alatt. 1907-ben a település elveszítette városi rangját és csak 1984-ben nyerte vissza. Ma jelentős szerepet játszik a Balaton-felvidék idegenforgalmában. Neves személyiség Sümegen a két világháború közti korszakban Szentmártoni Darnay Kálmán (1864–1945) régész, muzeológus, múzeumigazgató, író volt. Darnay Kálmán 1897-ben a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta Kisfaludy Sándor 3600 kötetes könyvtárát. 1898-ban a király régészeti kutatásainak sikeréért az uralkodó a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki, 1910-ben pedig királyi tanácsosi címmel. 1908-ban felajánlotta a török-, barokk-, valamint reformkori régészeti tárgyakból álló gyűjteményét a nemzetnek, azzal a feltétellel, hogy míg él, Sümegen tartják. A múzeumot Állami Darnay Múzeumnak ismerték, és attól kezdve annak az igazgatója lett. Magyarország kormányzója 1922. október 11-én a legelsők között emelte a kormányfőtanácsosi méltóságra, tudományos munkásságának méltó elismeréséül. Sümeg városa 1927-ben ülte meg az állami Darnay Múzeum fennállásának félszázados évfordulóját, amikor alapító-igazgatóját, aki felbecsülhetetlen értéket képviselő gyűjteményét a nemzetnek ajándékozta, — díszpolgárává választotta meg.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject művelődéstörténet
subject építészet
subject magyar történelem
subject magyar várak
subject Sümegi vár
subject Sümeg város nevezetességei
subject képes levelezőlapok
subject légi felvételek
subject Városi Múzeum gyűjteménye
subject helytörténet XX. sz.
audience general
Creators, contributors
creator Szelényi Károly
publisher Szelényi Ház
Time and places
place of publishing Veszprém
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
temporal reference 1993.
Attributes
medium photo paper
extent 14,5 cm x 10 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház