Corvin Áruház, kirakat, fénykép

image
qualifiedcontent

Kirakatfotó, fekete-fehér fénykép, a Corvin Áruház kirakatáról. Textiláruk láthatók. "Ajándékot Corvinból" felirattal, karácsonyi motívumokkal. (Fenyőfa alakzat, karácsonyfa díszek) Középen egy karácsonyfa mellett mosolygó gyermek fotójával, játékbabájával. Dátum és adatok a leltárkönyv alapján. A Corvin Áruház az egyik legrégebbi budapesti nagyáruház, központi fekvésének köszönhetően pedig a főváros egyik leglátogatottabb áruháza volt, amelyet a hamburgi M. J. Emden und Söhne cég alapított, és 1926-ban nyílt meg. Az épületet Reiss Zoltán tervei alapján építették meg, és klasszicizáló stílusú, díszes palotahomlokzatot kapott. A második világháború után megújuló áruházat 1948-ban államosították. Újjáépítése után Budapest Nagyáruház néven működött. 1966-ban az Országos Áruházi Vállalat üzemeltetésébe adták, amely 1967-től Centrum Áruházak néven folytatta tevékenységét, az áruház pedig felvette a Centrum Corvin Áruház nevet. A belső felújítás mellett ekkor került a tér felőli homlokzatra az azóta megkopott, egyszerű alumíniumborítás. A rendszerváltást követően a Centrum Áruházakat átszervezték, és 1991-től Centrum Áruházak kft. néven folytatták működésüket, majd később részvénytársasággá alakultak. A Corvin Áruház privatizációja 1992-ben kezdődött meg. (Wikipedia)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject áruház
subject divatáru
subject kirakat
subject üzletkép
subject kereskedelem-történet
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Budapest (Magyarország)
spatial reference Blaha Lujza tér 1-2. (8. kerület)
location of physical object Budapest
temporal reference 1940-es évek vége
temporal reference 1950-es évek eleje
Attributes
medium paper
extent 8,8 x 12 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number KF_2020_81_1
registration number Kereskedelmi_Fototár_112_Centrum_és_Corvin_Áruház