„Kecskemét is kiállítja…” 2012

audiovisual

Népművészeti kiállítás a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület tagjainak alkotásaiból Megnyitó: április 20-án 17 órakor Helyszín: Kiállító terem 1982-ben alakult kecskeméti székhellyel a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület, vezetője 25 éven keresztül dr. Bánszky Pál művészettörténész. Az elnök, aki a néphagyomány és népi iparművészet felkarolását, segítését országos szinten is eredményesen segítette, az első pillanattól konok következetességgel ragaszkodott a valódi néphagyomány, népművészet őrzéséhez, megismeréséhez, alkotó, korunk követelményeinek is megfelelő használati tárgyak készítéséhez. A tagság is magáénak vallotta ezeket az elveket, így egymás után születtek a magas szakmai színvonalat képviselő szőttesek, hímzések, faragások, fazekas munkák és a népi kismesterségek egyéb szép és hasznos darabjai. A tagság létszáma folyamatosan nőtt, Kecskemét és környéke után a szomszédos megyékből és még távolabbról is jelentkeztek az alkotók. Három országos hatókörű csoport is csatlakozott az egyesülethez: a Játék Céh és a Nemezkészítők szakosztálya jelenleg is, a Tokaji Művésztelep 2007-ig működött az egyesület keretein belül. A nagy létszámú, jelentős múltra visszatekintő Kecskeméti Díszítőművész Kör tagjainak többsége szintén az egyesület tagja, amelynek össz- taglétszáma jelenleg: 171 fő. Mindezek eredményeként az évenként meghirdetett helyszíni zsűrizésekre mindig szép számmal jelentkeztek az egyesület tagjai, így mára 44 fő kapta meg a "Népművészet Mestere", 35 fő a "népi iparművész" és 6 fő a "Népművészet Ifjú Mestere" elismerést. (2010-ben négy tagunk részesült a Népművészet Mestere Díjban. Nagy Mari és Vidák István, Schneider Péterné, Verseghy Ferenc.) Jelentős az Egyesület tevékenysége a kiadványozás területén is. Folyamatosan jelennek meg Nagy Mari - Vidák István kiadványai a nemez különböző alkalmazási módjairól, nemrégiben jelent meg az egyesület kiadásában az "Ifjabb Kapoli Antal rajzai" című kiadvány és 2007-ben készült el Bács megyében és a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesületben munkálkodó "Népművészet Mestereit" bemutató informatív kiadvány. Az egyesület tagjai közül 5-en kapták meg a "Király Zsiga" díjat (Nagy Mari - Vidák István, dr. Bánszky Pál, Orisek Ferenc, Varga Ferencné, F. Tóth Mária). Év mestere díjat kapott Kovács Miklós kékfestő és Kovács László fazekas mesterek, az Év Ifjú Mestere lett Madár Helga fazekas. Aranykoszú és Életfa díjjal dr. Bánszky Pál elnök munkásságát becsülték meg. Az ÉLŐ NÉPMŰVÉSZET XV. Országos Népművészeti Kiállításon az egyesület tagjai közül 18-an részesültek díjazásban. Egyesületünk a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2008. január 22-én a népművészet és népi iparművészet hagyományt őrző és fejlesztő tevékenységéért Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Díjat kapott. Tagjaink folyamatosan részt vesznek a helyi, régiós és országos vásárokon, bemutatókon, és tárlatokon. Alkotó közösségeink a nagykőrösi alkotóházunkban rendezett közösségformáló nyári táborainkban adják át tudásukat az ide érkező vendégeknek.

Works of folk art exhibit at the Danube-Tisza Folklore Society members Opening: April 20, 17 pm Location: Exhibit Hall Was established in 1982 in Kecskemét established in the Danube-Tisza Folk Art Association, Dr. leader for 25 years . Paul Bánszky art . The President , who is the folklore and folk arts embrace , facilitating national level effectively facilitated the start stubborn consistency insisted on real folklore , folk art holding, awareness, creative requirements of our times is to create proper consumer goods. Membership also claimed ownership of these principles , so one after the other were homespun , embroidery , carvings, pottery and other folk crafts beautiful and useful pieces with high professional standards. The number of members increased steadily after Kecskemet and surrounding areas in neighboring counties and even from a distance appeared the creators . Three national professional groups have joined the association : Game Felt Authors Guild and the Department is currently the Tokay Colony of Artists worked until 2007 in the framework of the association. The majority of the large number of significant track record of Kecskemét Decorative Artists Circle is also a member of the association, currently has a total membership of 171 people. As a result, on-site judging are announced in the year is always a good number appeared members of the association , so that now 44 people received the " Master of Folk Art ," 35 people in the "people's artist " and six people in the " Folk Art Young Master " award . ( In 2010, four of our members received a Master of Folk Art Prize . Mari Nagy and Stephen fun, Schneider Peter's, Francis Verseghy ). Significant association in the field of Publishing · well. Constantly appear Mari Nagy - Vidák Stephen publications felt different procedures for applying the recently published edition of the Association of the publication " Younger Kapoli Anthony plan" and was produced in 2007 by Bacs County and the Danube -Tisza Folk Art Association working to " Folk Art Masters of "tutorial informative publication. 5 - en among the members of the association received the "King Zsiga " award (Great Mari - Stephen Vida Dr. Bánszky Paul Francis Oris , Ferenc Varga , Mary F. Toth . ) . Master of the Year was awarded Miklos Kovacs Laszlo Kovacs blue painter and potter masters of the Year Young Master Bird Helga became a potter . Aranykoszú Tree of Life Award and dr. President Bánszky Paul 's work was estimated . LIVE FOLK ART XV . National Exhibition of Folk Art 18 of them are members of the association were awarded . Association of Hungarian Culture Day of 2008. January 22, folk art and folk art Folk and development activities resulting Csokonai Michael the Brave Community Award. Our members continue to participate in local, regional and national fairs , shows, and exhibitions . Be given to the creative community Nagykoros house creative sound -shaping community summer táborainkban knowledge of guests arriving .

Title(s), language
relation www.erikanet.hu/oldal.php?func=1&menupont_id=6480
relation mestersegekunnepe.hu/.../25/dunatisza_kozi_nepmuveszeti_egyesulet
relation http://www.debrecenimuvkozpont.hu/?page=pdetail&pid=1437
language hungarian
Subject, content, audience
subject „Kecskemét is kiállítja…”
usertag „Kecskemét is kiállítja…” , Debreceni Művelődési Központ, Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület
Creators, contributors
creator Debreceni Művelődési Központ
contributor a DEBRECENI NÉPI EGYÜTTES TÁNCOSAI, Tímárház
Time and places
spatial reference Debrecen
location of physical object Debrecen
date 2012-04-20
created 2012-04-20
issued 2014-03-25
temporal reference 2012.04.20
Attributes
extent Min: 58000 KB- Max: 214000 KB
Legal information
rightsholder Debreceni Művelődési Központ
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Debreceni Művelődési Központ