Bonyhádi Arcképcsarnok Dr. Bárdi László portré

audiovisual

Dr. Bárdi László: Mosonmagyaróváron született 1932-ben. Orientalista, egyetemi docens. Mindkét szülője erdélyi. Édesapját a második bécsi döntés után Szamosújvárra helyezték. Itt járt gimnáziumba. A világháború után a bonyhádi gimnáziumban folytatta tanulmányait. Az egyetemen történelem- földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1974-ben az ELTE-n "summa cum laude" minősítéssel doktori fokozatot szerzett. 1954 szeptemberétől lett a csurgói gimnázium tanára. Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézete Ázsia Központjának alapító igazgatója. Történelem-földrajz szakos oklevelét a budapesti ELTE-n kapta. Egyetemi posztgraduális továbbképzésen vett rész Angliában (három alkalommal), Olaszországban, Németországban (két alkalommal) és Kínában a pekingi és a nanchangi egyetem nyelvészeti és történelmi tanszékén. Tanulmányai közül komoly nemzetközi figyelemben részesült a Selyemút teljes belső-ázsiai bejárása, majd a Nagy Csatorna teljes hosszának - negyed évezred után történt első - végighajózása.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject portré
audience informational
Time and places
spatial reference Bonyhád
location of physical object Bonyhád
temporal reference 2004
Attributes
medium optical disk (CD)
extent 57:09
format mp4
Legal information
rightsholder Völgységi Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Steib György
registration number DVD.2020.3.21