Bonyhádi Arcképcsarnok Mess Béla portré

audiovisual

Mess Béla (1927. febr. 23. Bonyhád): orvos, egyetemi tanár. A bonyhádi Ágostai Hitvallású Evangélikus Gimnáziumban letett érettségit (1945) követően a pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetemen szerzett orvosdoktori diplomát 1951-ben. Még orvostanhallgatóként kezdte oktatói munkáját az egyetemen, a Szentágothai János professzor által vezetett Anatómiai Intézetben. Doktorrá avatása után, az egyetemi ranglétra (tanársegéd, adjunktus, docens) bejárását követően 1972-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Ebben a minőségében dolgozott egészen nyugdíjba meneteléig (1994), majd mint professor emeritus (nyugdíjas professzor) vett részt továbbra is a magyar, angol és német nyelvű orvosképzésben 88 éves koráig. A német nyelvű oktatás irányításában vezető szerepet is játszott. Kutatói tevékenysége még egyetemista korában kezdődött az Anatómiai Intézetben, az idegrendszer és a hormonális rendszer kapcsolatának (neuroendokrinológia) vizsgálatával. 1958-ban elnyerte az orvostudományok kandidátusa, 1970-ben pedig az orvostudományok akadémiai doktora tudományos fokozatot. Pályája során egy évet a Milánói Egyetem Gyógyszertani Intézetében, fél évet Párizsban, a College de France Szövettani Intézetében, 3 hónapot a Tokiói Agykutató Intézetben töltött kutatómunkával.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject portré
audience informational
Time and places
spatial reference Bonyhád
location of physical object Bonyhád
temporal reference 2003
Attributes
medium optical disk (CD)
extent 53:51
format mp4
Legal information
rightsholder Völgységi Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Steib György
registration number DVD.2020.3.29