Bonyhádi Arcképcsarnok Kovács Ferenc portré

audiovisual

Kovács Ferenc (*1936. júl. 10. Nagybaracska): rajztanár, festőművész. Az általános iskolát Nagybaracskán végezte. A Bajai Tanítóképzőben érettségizett 1954-ben, majd egy év szakmai gyakorlat után megszerezte a tanítói képesítést. A Nagydorogi általános iskolában dolgozott 1963-ig, majd a bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanára lett nyugdíjazásáig, 1996-ig. A Pécsi Tanárképző Főiskolán 1966-ban rajz‒földrajztanári szakképesítést szerzett. Intenzív továbbképzés keretében 1986-ban végzett a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. 1972‒2000-ig Tolna megye vezető rajz szakfelügyelője, megyei és országos szakértő. Szakfelügyelőként továbbképzéseket, tanfolyamokat tartott. 1980‒85-ig, majd 1998-tól 2002-ig tanított a szekszárdi pedagógiai főiskolán. 2003‒08-ig óraadóként művészettörténetet tanított a bonyhádi gimnáziumban. A bonyhádi képzőművészeti kör gyermekcsoportját 1963-ban vette át, a felnőttek munkáját 1970 óta irányítja. 1970-től 2000-ig szervezte és vezette a Tolna megyei tehetséges gyermekek alkotótáborát. Rendszeresen részt vesz gyermekrajz pályázatok zsűrizésén, 1970 óta szervezi és megnyitja a Tolna megyei gyermekrajz-kiállítást. 1979-ben ösztöndíjjal részt vett Németországban a Nemzetközi tájkép-festészeti biennálén és alkotótáborban

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject portré
audience informational
Time and places
spatial reference Bonyhád
location of physical object Bonyhád
temporal reference -
Attributes
medium optical disk (CD)
extent -
format mp4
Legal information
rightsholder Völgységi Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Steib György
registration number DVD.2020.3.49