Bonyhádi Arcképcsarnok Schwarcz Tibor portré

audiovisual

Schwarcz Tibor (*1934. ápr. 19. Dombóvár): tanár, gimnáziumigazgató. Zsidó édesapja 1945-ben elszenvedett tragikus halála meghatározta a család sorsát és behatárolta a gyermek eszmerendszerét, világnézetét. Tanulmányait Bonyhádon kezdte: az általános iskola elvégzését követően a Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett 1953-ban. Itt jegyezte el magát a sporttal: atletizált és tornázott. Tagja lett Tolna megye atléta válogatottjának, egyetemista korában 1956-ban és 1957-ben súlylökésben és diszkoszvetésben Csongrád megye bajnoka lett. A szegedi József Attila Tudományegyetemen 1957-ben szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet. Pályáját a bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában kezdte, majd egy évet követően főhivatású nevelő tanára lett a gimnázium diákotthonának. Közben tanított is a gimnáziumban. 1966-ban nevezték ki a Petőfi Sándor Gimnázium igazgatójának, mely beosztásban 21 évig szolgált. Feladatát rendkívüli energiával és ambícióval látta el. Igazgatása idején az intézmény az ország 30 legjobb gimnáziuma közé került, ez a tanulmányi versenyeken elért eredményekkel és az egyetemi felvételek számával volt mérhető. Kiépítették az iskola víz- és szennyvíz-hálózatát. Új könyvtártermet létesítettek, mely egyben a Tolna megyei pedagógiai könyvtár szerepét is betöltötte. Kicserélődött a teljes tantermi berendezés, modernizálódott a fűtés, a világítás. Kondícióterem, a testnevelőknek tanári szoba, a diákoknak klubszoba létesült. Az iskola sportpályáját sok funkció ellátására alkalmasnak alakították ki. 1976-tól a – szervezetileg az iskolához csatolt – kollégium is vezetői feladatkörébe került. Munkája ellátása mellett tagja volt – többek között – a járási tanács végrehajtó bizottságának és az MSZMP járási bizottságának. Aktívan támogatta Bonyhád sportéletét, kezdeményezője volt a városi sportkör (BMSC) megalakulásának.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject portré
audience informational
Time and places
spatial reference Bonyhád
location of physical object Bonyhád
temporal reference 2000
Attributes
medium optical disk (CD)
extent 1:03:25
format mp4
Legal information
rightsholder Völgységi Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Steib György
registration number DVD.2020.3.62