Sümeg Mária Kegyhely

Kegyoltár

image

Sümeg ,Mária Kegyhely,kegyoltár. Múzeális képes levelezőlap a színek még fotó színezéssel készültek.Szent Ferenc-rend kiadása. Széchenyi György püspök telepítette le a ferences rendet Sümegen 1649-ben és építtetett számukra templomot és kolostort a belváros legmagasabb pontján. A kívülről puritán épületegyüttes a török hódoltság idején a védelmi feladatokhoz igazodott. Belső terében igényes barokk berendezés található. Szent Mihály arkangyal és a négy evangélista szobrával díszített szószéket Bíró Márton püspök faragtatta. A főoltár Richter Ferenc karmelita szobrász műve. Az oszlopokkal szegélyezett, szobrokkal és faragványokkal díszített baldachinos oltármű középpontjában a szent királyok szobraitól közrefogott, középkori Pieta-kegyszobor látható. A templom az 1696-os első csodálatos gyógyulást követően lett országos hírű Mária kegyhely, és zarándokhely. A kegytemplom története A műemlék ferences kegytemplom (Szt. István tér 9. T-el: 83). Ősét Széchenyi György püspök építtette 1649-ben, aki ez évben telepítette Sümegre ferenceseket. Mai barokk formáját 1852-ben nyerte. Kegyszobra 1653-ból való. A hatalmas, gazdag pompájú faragott barokk főoltárt Fr. (Richter) Domonkos győri karmelita készítette. A freskókat Kontuly Béla alkotta: a hajó képeit 1951-55 közt, a szentélyt 1968-ban. A templom Sarlós Boldogasszony tiszteletére van szentelve. 36x13 m. 1968-ban új palafedést és külső felújítást, 1972-ben márvány padozatot és belső felújítást kapott. Búcsú: Jézus Szíve vasárnap és Kisboldogasszony utáni vasárnap Szentségimádás: farsang három utolsó napja.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject művelődéstörténet
subject képzőművészet
subject egyháztörténet
subject építészet
subject templomok
subject Sümeg nevezetességei
subject Sümegi Ferences Kegytemplom
subject búcsújáró helyek
subject muzeális képeslapok
subject Városi Múzeum Sümeg
subject helytörténet XX.sz.
audience general
Creators, contributors
publisher Szent Ferenc-rend
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
temporal reference 1950-es évek
Attributes
medium photo paper
extent 9 cm x 14 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház