Jubileumi kórustalálkozó

Buday Péter hagyatéka

image

Jubileumi kórustalálkozó Szolnokon, a MÁV Járműjavító Művelődési Központban 1983-ban. --- munkás-kórusmozgalom gyökerei Magyarországon az elmúlt század második felére nyúlnak vissza, amikor is a számos polgári és iparos dalegylet mellett az 1870-es években megalakultak az első munkásokból toborzott énekkarok. Nemsokkal később az együttesek különböző egyleteket hoztak létre. Az idén 75 esztendeje annak, hogy Budapesten megalakították a Magyarországi Munkásdalegyletek Szövetségét. A szövetség életét, munkáját bemutató kiállítás — a 75 év krónikáját fotók, tablók, kották örökítik meg — megnyitásával kezdődött meg tegnap délután, Szolnokon, a MÁV Járműjavító Művelődési Központjában az a kétnapos jubileumi kórus- találkozó, melyen tizennégy együttes lép közönség elé. 1983. november 18-án délutáni hangversenyen hét kórus szerepelt, közülük a Jászapáti Szövetkezeti Vegyeskar, valamint a szolnoki MÁV Járműjavító férfikara a szakmai zsűritől minősítését is kérte. A találkozó második koncertjére november 19-én került sor, amikor a martfűi Művelődési Központ Nőikara, a törökszentmiklósi Liszt Ferenc Kórus, a szolnoki Bartók Kamarakórus és a tiszafüredi Nagyközségi Tanács Férfikara mutatta be műsorát. Az utóbbi csoport produkciója alapján kap új minősítést. A találkozó záróhangversenyét 15 órakor tartják a művelődési központ nagytermében, ekkor a tiszafüredi Pedagógus Nőikar, valamint a minősítést kérő szolnoki Volán Vásárhelyi Zoltán Vegyeskara és a Kodály Kórus lépett pódiumra.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Kórustalálkozók, Énekkarok, Magyarországi Munkásdalegyletek Szövetsége
audience general
Time and places
place of publishing Szolnok
spatial reference Szolnok
created 1983-11-19
temporal reference 1983. november 18-19.
Attributes
medium photo paper
extent 90x145 mm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier budai356