40 év kórusdalai c. hangverseny

Buday Péter hagyatéka

image

1984. november 2-án pénteken este a szolnoki Járműjavító művelődési központjában tartották meg a megye kiemelkedő kórusainak seregszemléjét. A Szolnok felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére rendezett hangversenyen a tíz kar az elmúlt négy évtized küzdelmes korszakait villantotta fel három-három mű előadásával. A találkozót a házigazda a szolnoki MÁV Járműjavító férfikara nyitotta meg Buday Péter vezényletével. A közönség tetszését kiváltó műsorok befejeztével az a megtiszteltetés érte a kórust, hogy átvehette a budapesti Ganz-Mávag Acélhang férfikarának Vásárhelyi Zoltán emlékére alapított vár- dorserlegét, amelyet minden évben más-más karinak ítélnek oda. A Járműjavító férfikara az első vidéki kórus, amelynek tagijai most egy esztendeig őrizhetik az 1978-bian alapított rangos serleget. Az esten valamennyi női-, férfi-, illetve vegyeskar, -kórus és dalkör színvonalas összeállítással lépett a közönség elé. A magasfokú felkészültség, a biztos énektudás. és egyik-másik kó rus szólóénekeseinek lenyűgöző előadásmódja méltán aratott osztatlan sikert úgy szakmai körökben, mint a nézőtéren. A hangverseny befejezéseképpen a mintegjy ötszáz tagú záró összkar énekelt Bedőné Bakki Katalin és Bischof László vezényletével. Műsorukban Borgulya A.—Rossa E.: Hála-ének és Novikov: Hogy holnap újra nap legyen című szerzeménye szerepelt. A találkozó zsűrijének döntése alapján, a jelen lévő karok díszoklevélben és nívódíjban részesültek. Buday Péter hagyatéka

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Énekkarok, Kórushangversenyek
audience general
Time and places
place of publishing Szolnok
spatial reference Szolnok
temporal reference 1984. november 2.
Attributes
medium photo paper
extent 70x115 mm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier budai410