Miklós Pál, IRIS szappan, csomagolópapír

image

Csomagolópapír, különféle cégek csomagolópapírjai (14). Adatok a leltárkönyv alapján. A hódmezővásárhelyi gyógyszertárban, Miklós Pál gyógyszerész által készített lúgmentest "IRIS szappan" csomagolóanyaga. Tulajdonképpen a hódmezővásárhelyi "Szentháromság" című gyógyszertárának csomagolóanyaga. Kristó Nagy István volt szentesi gyógyszerész 1929-ben vásárolta meg örökáron Miklós Pálnak a „Szentháromság"-hoz címzett hódmezővásár helyi reáljogú gyógyszertárát. A gyógyszertárat a későbbiekben többen is bérbe vették (a teljesség igénye nélkül: Kabdebó Ferenc, Gruber Janka, Bíró Sándor). Korábbra tekintve: az 1900-as években Ispán Jenő vezette a gyógyszertárat. 1927-ben pedig Dr. Reiner Mihály gyógyszerész bérelte. Miklós Pál volt kunmadarasi, majd hódmezővásárhelyi és békéscsabai gyógyszerész 1930 novemberében vette át Gergely Istvánnak a „Megváltóhoz" címzett tinnyei (Pest m.) gyógyszertárat. Forrás: Gyógyszerészi Hetilap, 1930. november 30. (69. évfolyam, 48. szám); Hódmezővásárhely, 1909. április 04. (39. évfolyam, 41. szám, 3. oldal); Gyógyszerészi Hetilap, 1927. november 13. (67. évfolyam, 46. szám szám); Gyógyszerészi Hetilap, 1931. május 17. (70. évfolyam, 20. szám); Gyógyszerészi Közlöny, 1929. május 26. (45. évfolyam, 21. szám, 106. oldal); Gyógyszerészek Lapja, 1931. június 15. (26. évfolyam, 12. szám, 14. oldal); Gyógyszerészi Közlöny, 1933. július 01. (49. évfolyam, 19. szám, 358. oldal); Gyógyszerészi Közlöny, 1930. november 23. (46. évfolyam, 47. szám, 262. oldal)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject csomagolás
subject illatszer
subject szappan
subject gyógyszertár
subject kereskedelemtörténet
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Hódmezővásárhely (Magyarország)
spatial reference Andrássy utca 9. (Hódmezővásárhely)
location of physical object Budapest
temporal reference 20. század
temporal reference 1948 előtt
Attributes
medium paper
extent 18,7 x 14,6 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number KD_1989_661_10
registration number Vegyi_áru_gyógyáru_drogéria_mag_1948_előtt