Szent Miklós evangélikus templom

Képes levelezőlap

image

A képes levelezőlapon a besztercei Szent Miklós evangélikus templom látható. A beszterceni plébánia első említése 1319-ből származik, de a régészeti kutatások szerint a mai helyen már korábban is állt egy kisebb templom. Maga a Szent Miklós-templom legkorábban Petrus Kretczmer 1432-es végrendeletében maradt fenn, amelyben a templom nyugati kapuja feletti, a harangtornyok között álló oltár számára tett adományt. A tornyokban levő harangokat 1430-ban öntötték. 1484 után a városfal építésével összefüggésben a cinteremfal oldalában új tornyot építettek; az építkezés során azonban a korábbi tornyokat le kellett bontani. A torony második szintje 1487-ben, a harmadik 1509-ben, a negyedik 1513-ban, az ötödik 1519-ben készült el, sisakját 1544-ben tették fel. A torony építésével egyidejűleg átalakították a templom nyugati homlokzatát, és kelet felé meghosszabbították a templomot; valószínűleg ekkor épült a hálóboltozatos szentély is. Az 1530-as évek elején lebontották a templomtól délre álló romos Szent Mihály-kápolnát, amiért Statileo János gyulafehérvári püspök kiátkozta a város lakóit. 1543-ban az evangélikus hitre áttért gyülekezet a főoltárt kivéve minden szentképet eltávolíttatott a templomból. 1563-ban fejeződtek be a munkálatok. A képes levelezőlapot Sándor Júlia úrleánynak címezték Kecskemétre, a következő üzenettel: "Csókol Benneteket, Apus"

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Magyar művelődéstörténet
subject Románia
subject Szent Miklós evangélikus templom
subject Muzeális képes levelezőlapok
subject Sümegi Városi Múzeum gyűjteménye
subject Helytörténet XX. század
audience general
Time and places
spatial reference Beszterce
location of physical object Sümeg
temporal reference 1940. okt. 28.
Attributes
medium photo paper
extent 14 cm x 9 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlákház