Én egy szemüveges kisfiú vagyok

audiovisual

"Mi lesz ha nagy leszek?" címmel dolgozatokat írattam Pest különböző iskoláiban 6-16 éves korig. Kiváncsi voltam, hogy lehet dokumentumokat felhasználva színházat csinálni úgy, hogy az szórakoztató legyen, s közben beszélni tudjunk arról hogy Mi van ha nagyok vagyunk? (Pelsőczy Réka) "Szinte tapintható az az öröm, nekibuzdulás, amellyel az előadás készült. Eredeti, gyerekek által írt szövegeket használtak föl hozzá. Felnőttek mondják gyerkőcök elképzeléseit, vágyképeit arról, hogyan is képzelik az életet. Látszik persze, hány évesek, de közben bizonyos gyermeki hangsúlyokat, gesztusokat használnak, és ez sajátos ellentmondásba kerül felnőtt voltukkal. A csemeték elképzelései viszont nagyon is tükrözik a felnőttek gyakran meglehetősen közhelyes, máskor irreális, a fantazmagóriák kategóriájába tartozó vágyait. Így igen jó görbe tükröt adnak arról a világról, amelyben élünk. A bejutásért közelharcot folytató publikum szinte másodpercenként nagyokat hahotázik, de néha elszorul a torka." Bóta Gábor

Az "Én egy szemüveges kisfiú vagyok" című színházi előadás - a Kék Művészügynökség és a Művészetek Völgye fesztivál közös produkciója.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject előadás
subject gyermeki
subject Művészetek Völgye Fesztivál
subject rövidfilm
subject színdarab
subject kedvcsináló
audience general
Creators, contributors
creator A KÉK Ügynökség
contributor Színház tv
Time and places
spatial reference Veszprém megye, Kapolcs
date 2007-07-29
temporal reference 2007. július 29.
Attributes
format mp4
Legal information
rightsholder KÉK Ügynökség
access rights rights reserved - free access