Heinrich Aladár, portré

image

A Heinrich vaskereskedő család egyik tagjának, ómoraviczai Heinrich Aladár (1867-1924) portréja. Adatok a leltárkönyv alapján. Az itt látható fotó, egy másolatról készült. A múzeumnak készítette Szakáll Ágnes, 1995-ben. Az eredeti festményt Szenes Fülöp készítette 1927-ben, mely ma is a Heinrich család tulajdonában van. Heinrich Aladár édesapja Heinrich Ferenc (1844-1896) vaskereskedő, édesanyja Tömöry Eugénia (1845-1929) szintén vaskereskedő a Schopper család tagja volt. Felesége Tömöry Melanie, öt gyermekük született. Ómoraviczai Heinrich Aladár m. kir. udvari tanácsos, a Heinrich A és Fiai R.T. igazgatója, a Nem­zeti Bank főtanácsának tagja, a vaskoronarend lovagja életének ötvenhetedik évében érte a halál. Ezernyolcszázhatvanhétben szüle­tett, a gimnáziumot a kalocsai jezsuitáknál vé­gezte, majd huszárönkéntes lett és a bécsi Handelsacademie elvégzése után, húsz éves koráb­ban lépett be apja cégébe, az akkor már igen nagyhírű Heinrich-féle vaskereskedésbe. Itt megszakítás nélkül dolgozott hihetetlen ener­giával és munkabírással mindaddig, míg súlyos betegsége meg nem akadályozta kötelessége teljesítésében. Rendkívül vallásos érzésű ember volt. Nagy része volt az Örökimádás templomának megalapításában és e körül kifejtett érdemeiért a vaskoronarenddel tüntették ki. Később udvari tanácsos lett kereskedelmi téren elért sikereiért s e közben az Osztrák-Magyar Bank főtanácsosa, végül alkormány­zója lett. Mikor az Osztrák-Magyar Bank meg szűnt, az újonnan alakult Nemzeti Bank főta­nácsának tagjává választották. Egy ideig Svédország főkonzulija, volt Budapesten, erről a tisztségéről később betegsége miatt lemondott. Az első világháború alatt a Pénzintézetek Hadikórházát ve­zette. Felesége Tömöry Melanie és öt gyermeke volt. Forrás: Nemzeti Ujság, 1924. december 24. (6. évfolyam, 274. szám) 8. oldal; S. Nagy Anikó (2007): Kereskedővilág - Szemelvények a magyar kereskedelem történetéből. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. Budapest; A családi vállalkozásról bővebben a MaNDA adatbázisában található: Egy vaskereskedő család története.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject személykép
subject portré
subject üzletember
subject vaskereskedés
subject kereskedelemtörténet
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Budapest (Magyarország)
spatial reference Üllői út 32. (Budapest, 8. kerület)
location of physical object Budapest
temporal reference 20. század eleje
temporal reference -
Attributes
medium paper
extent 13,7 x 11,3 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_37915_5
registration number 10_Személy_Csoportkép
registration number 10_a_Csoportkép_Családokhoz_egyes_személyekhez_kötödő_képek