"Darnay nyomában alkotótábor" paletta 1.

Mártonfi Benke Márta festménye

image

Mártonfi Benke Márta festménye, mely a váristálló udvarát mutatja be háttérben a sümegi várat jeleníti meg. Középpontban a trágyával megrakott utánfutót ábrázolja. Mártonfi Benke Márta festői pályája az 1990-es évek elején indult. Több éven át együtt dolgozott Bozsó János Munkácsy-díjas festőművésszel. 1997-ben lépett először nyilvánosság elé festményeivel, s ezt több önálló kiállítás követte Kecskeméten, s a környező településeken, majd Budapesten. Már íróként felveszi a Mártonfi nevet, Kunszentmártonhoz való kötődését szimbolizálja. Festményeit is Mártonfi néven szignálja. 2008 óta negyven festménnyel ls szöveges ismertetővel szerepel a londoni központú, komoly presztizsű Bridgeman Art Libary adatbázisában.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject magyar művelődéstörténet
subject magyar művészettörténet
subject magyar kortárs festők művészete
subject Mártonfi Benke Márta művészete
subject Sümegi Alkotótábor munkái
subject Capári Róbert gyűjteménye
subject helytörténet XXI. század
audience general
Creators, contributors
creator Mártonfi Benke Márta
Time and places
place of publishing Sümeg
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 2021-09-10
created 2021-09-11
temporal reference 2021.
Attributes
medium wood
extent 40x30 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Capári Róbert magángyűjtő
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emkékház