Haranghy Jenő

Baglyok

image

Haranghy Jenő: Baglyok – ceruzarajz Haranghy Jenő (1894 – 1951); alkalmazott grafikus, festő- és iparművész, plakát- és bélyegtervező, illusztrátor, művészeti író, az Iparművészeti iskola tanára. Mesterei: Helbing Ferenc, Simay Imre, Révész Imre. Első kiállítását 1916-ban, a Műcsarnokban rendezték meg. Több külföldi tanulmányi úton vett részt, mint pl.: Olaszország, Franciaország, Németország. 1919-től az Iparművészeti iskola tanára. Tagja volt a KÉVE művészeti csoportnak, az Iparművészeti Társulatnak és a MAPE művészeti egyedületnek. Számos plakát, bélyeg és ex libris tervezése mellett közel 200 könyvet illusztrált és valamennyinek borítót is tervezett. Többek közt ő készítette el a Szent József plébániatemplom színes ablaküvegeit, valamint a Műcsarnok timpanonjának mozaikját is ő tervezte. Baglyok című alkotásán csoportosan ábrázolta a művész a madarakat. Két részre osztotta a képet: a bal oldalon reptében van ábrázolva a madár, ahogyan a fa körül kering, valamint ültő helyzetében is le van rajzolva. A kép jobb oldalán a baglyot különböző szemszögekből ábrázolja. Hogy közelebb hozza a természethez a képet, a lap aljára még egy őzet és egy nyulat is odaskiccelt. A kép jobb alsó sarkában található a művész aláírása.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject magyar művészettörténet
subject Haranghy Jenő munkássága
subject alkalmazott grafikus
subject festő- és iparművész
subject plakát- és bélyegtervező
subject művészeti író
subject illusztrátor
subject tanár
subject Iparművészeti iskola
subject Baglyok
subject ceruzarajz
audience researchers
Creators, contributors
creator Haranghy Jenő
Time and places
location of physical object Sümeg
temporal reference XX. század
Attributes
medium cardboard
medium paper
extent keret: 49,5x39,5 cm
extent kép:37,5x27,5 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number M-H-92-75