Révhelyi Elemér képei - Városháza

Városháza Lőcse

image
qualifiedcontent

Lőcse az 1930-as, 1940-es években

A pontos mérnöki munkával megtervezett telepesváros fő terének centrumában felépült városháza magja eredetileg gótikus stílusban készült a 15. században. Ezt az épületet a városban katasztrofális pusztítást okozó, 1550-es tűzvész erősen megrongálta, csak a déli bejárat környéke maradt meg valamelyest épen. Ekkor semmisült meg a város értékes, középkori levéltára is. Ugyancsak pusztító tűzesetek voltak itt az 1561-es és 1599-es években is. Ezután építették meg a ház mai képét meghatározó kőpilléreket és árkádokat a déli és nyugati oldalon, ezt 1615-ben fejezték be. Ebből az időből valók a déli homlokzaton látható, a polgári erényeket szimbolizáló, falra festett nőalakok is, mégpedig a mértékletesség, óvatosság, bátorság, türelem, igazságosság jelképei, és a felirat: „A békében a városok kivirágzanak, a háborúban hanyatlanak”.

1893-1895 között a városházát jelentősen átépítették, kialakítva annak mai, romantikus, de az eredetihez immár kevéssé hasonlító képét. A sarokoszlopokat pillérekkel erősítették meg. Ekkor építették az emeleti szintet és a fedélszék oromzatát Schulek Frigyes budapesti építész, műegyetemi tanár tervei alapján, neoreneszánsz stílusban. Mai bejárata a keleti oldalon van, az 1894-ben épített új lépcsőn.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Fénykép
subject Schulek Frigyes
subject gótika
subject Városháza
subject műemlék
subject levéltár
subject építészet
subject fő tér
Creators, contributors
creator Révhelyi Elemér
publisher Kuny Domokos Múzeum
Time and places
place of publishing Tata
spatial reference Lőcse
spatial reference Levoca
spatial reference Szepesség
spatial reference Felvidék
spatial reference Szlovákia
location of physical object Tata
temporal reference 1930-1940.
Attributes
medium paper
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Kuny Domokos Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
registration number 2013_0563