Szovjetúnió békepolitikája

Röpirat

text

A röpirat szerint Szovjetúnió 1.200.000 katonát szerelt le. Már ezelőtt, 1955-ben is történt létszám csökkentés a szovjet hadseregben. Feloszlatják a szovjet katonai iskolák egy részét is. Ennek megfelelően csökkentik a fegyveres erőket és harci technikákat. Csökkentik a hadi kiadásokat. A nyugati hatalmak visszautasították Szovjetúnió leszerelési javaslatát. Szovjetúnió kérte, hogy a nagyhatalmak mondjanak le az atomfegyver alkalmazásáról, de ezt sem fogadták el. Kérte, hogy szüntessék meg az atom- és hidrogénbomba kísérleteket, nem fogadták el. Kérte, hogy semmisítsék meg ezeket a fegyvereket, azt sem fogadták el. Felszólították a békebizottságokat, hogy hangos bemondón olvassák fel a röpiratot, hogy minél többen megismerjék a béke megteremtéséért tett javaslatokat. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Magyarország történelme
subject Szovjetúnió békepolitikája
subject katonai leszerelés
subject Állami Darnay Múzeum hagyatéka
audience researchers
Creators, contributors
creator Országos Béketanács
publisher Szikra Lapnyomda
Time and places
place of publishing Budapest, VIII. ker. Rökk Szilárd u. 6.
location of physical object Sümeg
temporal reference 1945 után
Attributes
extent 326 kB
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 7268.1485