Az újarcú Sümeg

újságcikk

image

1960. április 12-én négy tantermes iskolát avattak Sümegen, melyen, az akkori iskolaigazgató, Pintér László tartott beszédet. Megújul Sümeg: a város terén autóbusz várótermet építenek, folyik a vár restaurálása, idegenforgalmi iroda nyílik. Tárgyalások folynak a Bíró Máron könyvtár visszaköltöztetéséről. a kórház bővítése folyik, lakások épülnek. Folytatódnak a járda építések, új közvilágítási lámpákat helyeztek el, új cukrászda nyílt meg, rendbehozzák a sportpálya épületeit. Társadalmi munkák folynak Sümeg szépítéséért. Folytatódik a város parkosítása is. A cikk írója figyelmezteti a sümegieket, hogy ne tévesszék szem elől a fő utca csatornázását is. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, sajnos nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Magyarország történelme
subject Veszprém megye történelme
subject Sümeg történelme
subject Állami Darnay Múzeum hagyatéka
subject iskola avatás
subject autóbusz váróterem építése
subject vár restaurálása
subject idegenforgalmi iroda
subject kórház bővítése
subject társadalmi munka
audience researchers
Creators, contributors
creator Középdunántúli Napló
contributor Magyar Hirdető – Sajtófigyelő
Time and places
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
temporal reference 1960
Attributes
extent 17x20,5 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 7268.1512