Angyalos ház

Szolnok

image

Szolnok város 1994-ben hirdette meg eladásra a tulajdonában lévő telket a Sóház és Magyar utca sarkán, a Verseghy Ferenc Gimnázium épületének szomszédságában. Egykor a gépipari szakközépiskola kollégiuma állt a telken, amelyet lebontottak.A pályázóknak egy környezetbe illő lakóépületet kellett tervezniük. A nyertes Keviterv Akva Mérnöki Vállalkozási Kft, a pesti Ekler Építész Kft-vel közösen dolgozva, nevéhez fűződik a mára a Tisza-part látványát meghatározó Angyalos-ház. A bontott-téglás burkolat, amelyet kezdetben kétkedés fogadott, mára az épület mondandóját közlő jellegzetességévé vált. Az épület további különlegessége a zömök bástyaszerű sarki oromzat amelyen a második emeleti központi részén látható Bedey Gábor szolnoki születésű szobrászművész téglából kifaragott Rafael arkangyal című alkotása. Már az építési engedély is kikötötte, hogy a terven ábrázolt szobrokat a homlokzaton meg kell valósítani. Wim Wenders Berlin fölött az ég című filmjének angyalfigurája az asszír építészetben is megfigyelhető módon része az épületnek. A társasházban az első és a második emeleten, valamint a tetőtérben lakásokat alakítottak ki. A földszinten pedig üzlet-, illetve irodahelyiségeknek adnak helyet. Az udvar alatt mélygarázs található. Az Óvoda utcába átjáró vezet a belső udvarról. / Digitális letét

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Ekler Építész Kft, Építkezések, Lakóházak, Keviterv Akva Mérnöki Vállalkozási Kft,
audience general
Time and places
place of publishing Szolnok
spatial reference Szolnok
temporal reference 1995 körül
Attributes
medium photo paper
extent 88x126 mm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Dobó család
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier szolnok-053
identifier szolnok-055
identifier szolnok-056
identifier szolnok-057