Révhelyi Elemér képei - Kassai Nemzeti Színház

image
qualifiedcontent

A fotón a Kassai Nemzeti Színház az 1930-as, 1940-es években.

A kassai színházat a korábbi középkori városháza helyén hozták létre, amelyet a 16. század óta nem használtak. Az első színházépületet 1786 és 1789 között gróf Sztáray Mihály és gróf Vécsey Miklós építtette, Tallher János és Brocky Miklós tervei alapján. 500 személy befogadására volt alkalmas. Első előadásán Mozart: Szöktetés a szerájból című háromfelvonásos daljátékát játszották. Az északi szárnyában kávézó, biliárd és étterem, az emeletén vigadó, dohányzószalon és söntés működött. A színházban először csak németül játszottak, majd 1816-tól kezdve felváltva magyar és német nyelven. 1828-ban itt alakult meg az Úri kaszinó. 1884-ben a színházban előadás közben tűz ütött ki. 1894-ben biztonsági okokból bezárták, majd 1897-ben el is bontották.

Az új Állami Színház reprezentatív épülete eklektikus–neobarokk stílusban épült Láng Adolf tervei alapján, a Jakab fivérek és Répászky Mihály közreműködésével 1879 és 1899 között. Az új színházépületben a megnyitóra 1899. szeptember 28-án került sor. A kassai magyar színjátszás legsikeresebb évei következtek, a fénykor az első világháborúig tartott.

Az épület tetejét, a kupolát Aurora szobrának hiteles másolata díszíti. A színház belső tere szobrászati és ornamentális elemekkel gazdagon díszített: Mayer Ede szobrász, a mennyezet festményei a bécsi Peregrin von Gastgeb munkája. A kupola belső része William Shakespeare színdarabjainak lenyűgöző jelenetei díszítik (Othello, Rómeó és Júlia, Lear király és a Szentivánéji álom.) A színház homlokzatán látható NSZ (Nemzeti Színház) felirat az épületnek a magyar színjátszáshoz való kötődésére utal.

Title(s), language
language hungarian
language slovak
Subject, content, audience
subject Fénykép
subject Kassa
subject Répászky Mihály; építész
Creators, contributors
creator Révhelyi Elemér
publisher Kuny Domokos Múzeum
Time and places
place of publishing Tata
spatial reference Szlovákia, Kassa, Košice
location of physical object Tata
temporal reference 1930-1940
Attributes
medium paper
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Kuny Domokos Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
registration number 2013_0614