Segesdi búcsú 1979

text

"Az 1979. szeptember 8-i elhangozó népénekek, a búcsú leírása. Együd Árpád iKisasszony napi Mária-búcsún vesz részt, Szapu Magda társaságában. Együd Árpád a kéziratban nem az egész búcsút ismerteti. Egyrészről mivel véleménye szerint a teljes ismertetés terjedelme hosszú lenne, másrészről pedig úgy gondolja, hogy a somogyi emberek részletesen ismerik búcsú lefolyását. Együd leírása szerint a búcsú modern és archaikus különös elegye volt. Példának hozza a résztvevők megváltozott öltözetét, hiszen a fiatal lányok, akik egykor viseletben voltak, most farmernadrágban vitték a Fatimai Szűzanyát a Kiskápolnához. A kéziratban a búcsúhoz kapcsolódó szokásokról és a dalszövegek hivatalos, népi és félnépi jellegű elemek kontaminációjára hívja fel a figyelmet, az ünnepen elhangzott népénekeket közöl, illetve fényképekkel is dokumentálta a történéseket. A kutató pontosan rögzíti a búcsú lefolyását, de emellett személyes benyomásait is rögzíti. A gyűjtött népénekek és imák szószerinti lejegyzése mellé mindig rögzíti, hogy esetlegesen melyik hivatalos vallásos énekes, imakönyvben vagy ponyvában olvasható."

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject néprajz
subject Búcsú, Ima, búcsújárás, népi vallásosság, népi írásbeliség, népének
Creators, contributors
creator Együd Árpád
Time and places
spatial reference Segesd (Magyarország)
Attributes
format PDF
Legal information
rightsholder Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Néprajzi gyűjtemény; Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum; Néprajzi adattár
registration number RRM_EA_A_137_1