Nagy szarvasbogár hímje

Lucanus cervus 2

image

Hazánk és egyben Európa legismertebb, ikonikus bogárfaja, a szarvasbogár-félék 6 hazai képviselője közül messze a legismertebb és legnagyobb. Hímjei hatalmas, megvastagodott rágót viselnek, amelyekkel a nőstényekért vetélkedve egymással harcolnak, és gyakran átütik a másik szárnyfedőit, ahogy a képen is jól látszik. A nőstényekről ezek hiányoznak, viszont első pár lábszáruk megvastagodott, amiknek petézéskor veszik hasznukat, ezeket ugyanis a talajba ásott lyukakba helyezik. Elsődleges tápnövényei őshonos tölgy-fajaink, amelyekben az akár 5 éven át fejlődő és végül 10 cm-esre nővő lárvái rágnak - a kifejlett imágók rövid életük alatt nem táplálkoznak. A holt- vagy lábon száradó, öreg tölgyeket kedvelik, ezért erdőgazdasági károkozásuk kevésbé jelentős, ugyanakkor a holtfák lebontásában hatalmas szerepük van. Épp a holtfaigény az oka, amiért Nyugat-Európában nagyon megritkult, sok helyről teljesen kipusztult, hiszen a modern, profitorientált erdőgazdálkodás eltűnteti a holtfákat az erdőkből, éppúgy, mint az idős, korhadó példányokat. Imágói télen kelnek ki, de a föld alatti bábkamrában maradnak június-júliusig. Nappal kevésbé aktívak, inkább csak a törzseken pihennek, szürkületkor és éjszaka aktivizálják magukat. Egykor egész Európában elterjedt volt, mára nyugaton sokfelé eltűnt vagy megritkult. Hazánkban a 80-as, 90-es években szintén visszaszorult, azonban a 2000-es évek után újra igen gyakori fajjá vált. Domb- és hegyvidékeink jobb állapotú tölgyeseiben, síkvidékeink ártéri ligeterdeiben még elég gyakori faj, de erősen veszélyeztetett. Védett, természetvédelmi értéke 10 000 Ft

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject állatok
subject bogarak
subject szarvasbogárfélék
Creators, contributors
creator Schmidt Péter
Time and places
spatial reference Magyaregres
temporal reference 2012. június 16.
Attributes
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
registration number RRM_TT_DF_3243