Révhelyi Elemér képei

Piarista templom szentély

image
qualifiedcontent

Kecskemét az 1930-as, 1940-es években

A Piarista templom alapkövét 1729-ben helyezték el, hajója már 1742-ben elkészült, tornya csak 1765-ben. Építését 3 évtizeden át maga a házfőnök, Demka Sándor irányította. A négy boltszakaszos templom Privigyéről ideszállított szószéken elhangzott nemcsak diákjaik, tanáraik, városi polgárok hallgatták, hanem pásztorok is. A Felvidékről érkezett a Szentháromságot ábrázoló háromemeletes főoltár. A mellékoltárok közül a Nepomuki Szent Jánosról elnevezett, a Kalazanci Szent József és a Mária-oltár a legrégebbi.

A Jókai utca elején, a Piaristák terének keleti oldalán a Piarista Rendház és Kollégium épületegyüttesének közepén található a Szentháromság piarista plébániatemplom. A XVIII. század elején épült templom az Alföld barokk épületeinek legszebb művészeti emléke. Az építkezést 1729-ben kezdték el Demka Sándor rektorsága alatt.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Fénykép
subject Kecskemét
subject templom
subject szentély
subject Szentháromság
subject Mayerhoffer András terve
subject Plébániatemplom
subject barokk
Creators, contributors
creator Révhelyi Elemér
publisher Kuny Domokos Múzeum
Time and places
place of publishing Tata
spatial reference Kecskemét
spatial reference Piaristák tere
spatial reference Bács-Kiskun megye
spatial reference Magyarország
location of physical object Tata
temporal reference 1930-1940.
Attributes
medium paper
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Kuny Domokos Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
registration number 2013_0640