C-betűs lepke

Polygonia C-album 4

image

Ez a közepes méretű lepkefaj szárnyainak csipkézettsége miatt nem téveszthető össze egyetlen gyakori, nálunk is előforduló lepkével. Barna fonáka és furcsa szárnyalakja elszáradt és megbarnult levelekhez hasonlóvá teszik a lepkét, amit aztán a ragadozók nehezebben pillantanak meg. Szárnyfelszínének alapszíne vörösesbarna, amelyen kisebb-nagyobb barna és fekete foltok helyezkednek el. Fonákán találjuk azt a kis világos, megtört, C betűre emlékeztető foltot, amelyről a nevét kapta a faj. Magyarországon széltében elterjedt, és sokfelé megtalálható: üde erdei faj, amely napos erdőszegélyekben, erdei utak mentén, virágban gazdag rétek szegélyében gyakorinak számít az egész országban. Tápnövénye a nagy csalán, ezért gyakran kertekben, elhanyagoltabb parkokban, kastélyparkokban is találkozhatunk vele, ahol tápnövényét megtalálja. Sok civilizáció-közeli állománya esik azonban áldozatuk a zöldövezetek „rendbe tételének”, amely során a gyomnak titulált csalánokat elpusztítják. Két nemzedéke repül hazánkban: egy nyári június-júliusban, majd egy őszi szeptembertől a fagyokig, majd hibernációra vonul, és a következő év tavaszán, már márciusban újra szárnyra kel. Védett - természetvédelmi értéke 5 000 Ft -, de még nem veszélyeztetett. Közeli rokona a Mediterráneumban előforduló égei C-betűs lepke (Polygonia egea).

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject állatok
subject lepkék
subject tarkalepkék
Creators, contributors
creator Schmidt Péter
Time and places
spatial reference Cserénfa
temporal reference 2004. július 03.
Attributes
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
registration number RRM_TT_DF_3801