15 éves a Felsőjózsai Nyugdíjasok Baráti Köre

image

15. évfordulót ünnepelte 2010.március 30-án a Felsőjózsai Nyugdíjasok Baráti Köre a Józsai Közösségi Házban. Papp Gézáné klubvezető mesélt a klub alakulásáról és működéséről: A felsőjózsai klubbot 1995-ben alakította meg, Csamangó Józsi bácsi és felesége. Ők előbb bejártak a debreceni nyugdíjas klubba, de aztán arra gondoltak, hogy erre itt helyben is biztosan lenne igény. Első héten csak hárman voltak a klubfoglalkozáson, következő héten már heten és a létszám így növekedett öt év alatt ötven főre. A régi Tanácsházán kaptak egy kis irodahelyiséget, amit így hamarosan „kinőttek”. Így amikor én odakerültem 2006-ban, létszám stopot kellett csinálnunk, ugyanis egy széket sem tudtunk már letenni. A klubbot 2006-ig Kiss András vezette, de akkor ő lemondott, mert Debrecenbe költöztek. Én 2006. januárjában vettem át a klubvezetést 60 fővel. Innentől másfél évig, még a régi helyünkön szűkölködtünk, míg meg nem épült ez a szép új Közösségi Központ. Itt már bőven elférünk. Nagyon sokféle programunk van. Fél éves munkatervben előre megtervezzük, hogy melyik héten mit fogunk csinálni. Van kötetlen programunk, amikor a klubtagok egymással beszélgethetnek, megünnepeljük a születésnapokat, névnapokat. Van amikor egészségmegőrző előadásokat hallgatunk. A nagyobb ünnepeket együtt tartjuk a Közösségi Házzal. Tavasszal és nyáron sütni-főzni is szoktunk a szabadban, az egyik klubtagunk kertjében és kirándulni is szoktunk.

Title(s), language
relation http://jozsanet.hu/site.php?data[function_id]=7&data[id]=574
language hungarian
Subject, content, audience
subject 15 éves a Felsőjózsai Nyugdíjasok Baráti Köre
usertag Felsőjózsai Nyugdíjasok Baráti Köre, Debreceni Művelődési Központ, Józsai Közösségi Ház
audience general
Creators, contributors
creator Felsőjózsai Nyugdíjasok Baráti Köre, DMK Józsai Közösségi Ház
publisher Debreceni Művelődési Központ
Time and places
place of publishing Debrecen - Józsa/Józsai Közösségi Ház
spatial reference Debrecen - Józsa
date 2010-03-30
created 2010-03-30
issued 2014-04-04
temporal reference 2010.03.30.
Attributes
medium other data storage device (e.g. USB flash drive)
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Debreceni Művelődési Központ, Józsai Közösségi Ház
rightsholder Felsőjózsai Nyugdíjasok Baráti Köre
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Debreceni Művelődési Központ belső archívum